kozvilagitas

Hitelből újulhat meg a tárnoki közvilágítás

kozvilagitas

Hitelből újulhat meg a tárnoki közvilágítás

Hitelből fejleszti idén a közvilágítást a tárnoki önkormányzat, hiszen Dr. Lukács László polgármester beszámolója szerint a hitelfelvétel gyorsabb és költséghatékonyabb megoldás, mint az ESCO fejlesztési variáció.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A tarnokitenyek.hu beszámolója szerint a képviselő-testület döntése alapján a tárnoki önkormányzat hitelt vesz fel a közvilágítás fejlesztéséhez, ennek köszönhetően nagyobb és energiatakarékosabb beruházás valósítható meg rövidebb idő alatt, mint más megoldással. Részletezték, a felhasznált energia árát, a karbantartás költségeit és a hitel törlesztőrészleteit is fedezni tudják a közvilágításra kapott állami támogatásból.

Dr. Lukács László elmondta, a mostani állapotoktól függetlenül mindenhol lesz közvilágítás. Példaként említette, hogy a Sóskúti út – Berki Horgásztó szakasza is ki lesz világítva, összesen pedig 1584 led-es lámpatestet telepítenek.

„Az energia költség 5,5 millióra, a karbantartás pedig 1,5 millióra csökkenne. Így az éves költség 17 millióról 7 millióra csökkenne, ami évente nagyjából 10 milliós megtakarítást jelent. A 15 év alatt a megtakarítás kitermeli a hitel tőke részét, a felvett 150 milliót. A kamatok és költségek átlagosan 5 millió Ft plusz költséget jelentenek az Önkormányzatnak évente”

– foglalta össze Dr. Lukács László a tarnokitenyek.hu-nak.

Kitért az ESCO fejlesztési variáció lehetőségére is, amely esetben a hitelfelvételt a kivitelező intézi, de a konstrukció jóval időigényesebb, a felújítás is két ütemben történne, így ez akár két évet is igénybe venne és évente öt-hatmillió forinttal kerülne többe Tárnoknak.

A polgármester megjegyezte, ennél a lehetőségnél a kivitelező vállalja a finanszírozást, cserében a futamidő alatt minden költséget neki kell fizetnie és ő is rendezi az energiaár kifizetését, a hiteltörlesztést és a karbantartásokat is.

„Ennek a finanszírozásnak megvannak a feltételei, nem lehetséges a teljes felújítás” – fejtette ki a tárnoki polgármester.

Végül a helyi önkormányzat a hitelfelvétel mellett döntött, ami hosszú távon mind anyagilag, mind a fejlesztés szempontjából a legjobb megoldás.

„Bár politikai szempontból nem mutat jól a hitelfelvétel, támadásokra ad okot az ellenzék részéről, de anyagilag jelentős megtakarítást jelent Tárnoknak, valamint az eredmény is jelentősen gyorsabban élvezhető”

– fűzte hozzá Dr. Lukács László.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email