22_03_29_erdmost_nincskep

Személyre szóló ajándék

22_03_29_erdmost_nincskep

Személyre szóló ajándék

Mi az, ami nagyobb ajándék a csokinál, a cukornál is így, mikulás táján? Például a személyre szóló dicséret, a buzdítás, a taps – mindebben részük volt az Életfa Csoport Egyesület szervezésében tartott ünnepségen az SNI-s és tartósan beteg gyermeknek, akik családjukkal, testvéreikkel tölthettek el egy vidám, bensőséges szombat délutánt a Habilitációs Központban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

 
Az Életfa Csoport Egyesület negyedszerre rendezte meg különleges, a beteg gyermekek igényeinek megfelelő mikulásünnepségét a Habilitációs Központban. Míg első alkalommal öt család gyűlt össze, idén már harminckét család ünnepelt együtt, és hatvan csomagot osztottak szét – természetesen nemcsak a beteg gyermekeket, hanem a testvéreiket is meglepték a szervezők szombat délután.
 
 

Országszerte is nagyon ritka az a mikulásünnepség, amit kifejezetten az SNI-s gyerekek igényei szerint rendeznek – pedig ezeknek a „kacifántos” apróságoknak ugyanúgy szükségük van az élményekre, mint az egészségeseknek – tudtuk meg Ömböli Ágnestől, az egyesület egyik alapító tagjától, aki társaival együtt úgy alakította ki a helyszínt, hogy egy kerekesszékes, vagy egy autista kisgyerek is jól érezhesse magát.

A Habilitációs Központ nagyszobája nagyon alkalmas volt erre a célra, hiszen akadálymentesen megközelíthető volt, és a szőnyegeken, meleg takarókon volt mód a heverészésre, pihenésre is, és aki szeretett volna egy kicsit elvonulni, az is megtehette. A gyerekeket arcfestés és csillámtetoválás, illetve a Kiss Company várta, karácsonyi dalokkal, amit együtt énekelhettek a szülők és a gyerekek.

– Nagyon jól érezzük itt magunkat, pedig most vagyunk először életfás rendezvényen – mondta tudósítónknak egy édesanya. – Négy gyermekem van, egyikük autista. Kanadai vagyok, pár éve költöztünk Magyarországra. Úgy gondoltam, felveszem a kapcsolatot másokkal, akiknek szintén SNI-s gyermekük van. Szeretnék többször is majd eljönni a hasonló alkalmakra – mondta mosolyogva.

A családok nem érkeztek üres kézzel: az étkezőben otthon készített sütemények, a támogatók jóvoltából pedig szendvicsek várták a gyerekeket és a szülőket, és – nagyáruházak felajánlásából – ajándékcsomagot is összeállítottak minden gyereknek. A Mikulás nemcsak ezeket a csomagokat adta át, hanem személyre szóló dicséreteit, jókívánságait is – mindenki megtudhatta, hogy egy-egy gyerek mi mindenben fejlődött az elmúlt esztendőben. Ez az elismerés, figyelem és ünneplés talán még a csokinál is többet ért a tartósan beteg gyermekek számára.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email