Minden hír
A kormányzat részéről sem a fenyegető vízügyi vészhelyzet felismerése, sem kezelésének szándéka nem mutatkozik.
Közlekedésbiztonsági napot tartanak a kerékpáros és rolleres fiataloknak szombaton.
Az önkormányzat jelentős összeggel támogatja az Érdi Ipartestületet.
Tomboló zivatarok kialakulására figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Nem érdemes várni a foglalással, ehhez pedig mutatjuk, mely turnusokra lehet még jelentkezni.
Itt vannak a helyszínek, ahol az Érdi Városgazda dolgozik a nap folyamán.
Évszázadokkal ezelőtti pénzérméket és Érd történelmét megelevenítő eszközöket láthatunk a kiállításon. És ez még nem minden, rejthet az érdi föld más kincseket is.
Akkor sem kell kétségbe esni, ha nem leszünk otthon a választás napján. Néhány napig szinte még mindenre van megoldás.
Az érdi rendőrök az Európa sétányon tartottak razziát a törvénysértő hajléktalanok miatt.
A nő a helyszínen rosszul lett, az orvosok egy emberként küzdöttek az életéért.
A fél országban továbbra is elsőfokú veszélyjelzés van érvényben.
Mutatjuk a helyszíneket, ahol az Érdi Városgazda dolgozik a nap folyamán.
Június 1-jén a Szőlővirág Ünnep és Nemzetiségi Találkozó keretében táncházzal, bemutatókkal, ételkóstolással és diszkóval várják a közönséget a szervezők.
Csökken a 95-ös üzemanyag ára, a gázolajé viszont nem változik.
Gólzáporos meccsen a Kaposvár otthonában zárta az idényt az Érdi VSE.
Zöldségpalántákat és virágokat osztott az önkormányzat május utolsó hétfőjén.
Sok napsütés várható, ennek ellenére bármikor haragosra fordulhat az időjárás.
Ismét vannak étkezőkocsik a magyar tengerhez közlekedő InterCity vonatokon.
Mutatjuk a helyszíneket, ahol az Érdi Városgazda dolgozik a nap folyamán.
Nem is hinnénk, hány magyar vonatkozású utca, tér, emlékhely van Galíciában. Az Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület felkutatta őket.
Még 2009-ben öltek az elkövetők, de csak most született ítélet az ügyükben, viszont mindketten fellebbeztek.
Női kézilabdázóink megnyerték a Szeged elleni szezonzárót, május 26-án vasárnap pedig az éremátadás is megtörtént az Érd Arénában.
A Kincses Óvoda és tagóvodái pályázatot hirdet köznevelési foglalkoztatotti jogviszony keretében óvodapedagógus munkakör/feladatkör betöltésére.
Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Belső Ellenőrzési Osztály pályázatot hirdet Közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében belső ellenőr munkakör/feladatkör betöltésére.
Sok napsütéssel és 30 fok közeli nappali maximumokkal indul a hét.
Tizenkét hazai és külhoni csapat mérkőzött meg a Földrajzi Múzeum vetélkedőjén.
Mutatjuk a helyszíneket, ahol az Érdi Városgazda dolgozik a nap folyamán.
Ha lemaradt azért, ha ott volt, akkor nosztalgiából nézze meg fotóinkat. Az egyiken talán ön is ott lesz!
A harcot a hatalmasok kezdik, de vérüket mindig a kisemberek adják – a Hősök Napján erre is emlékeznünk kell.
A fővárosi Duna Arénában rendezett Delfin Kupán egyéniben és csapatban is sikerült győzni az érdi gyermekeknek.
A kicsik és a felnőttek is kibulizhatták magukat szombaton a Múzeumkertben.
Fenyves-Parkvárosban nincs közösségi tér, ahol ismerkedni, barátkozni lehetne, de a klímapark erre is jó terep.
A Magyar Földrajzi Múzeumban kiállítják az összes, 2018-ban felfedezett arany- és ezüstpénzt, tárgyat, eszközt. Ez lesz az első ilyen tárlat.
Újabb remek eredményekkel öregbítették Érd hírnevét az Érdi Spartacus SC birkózói. Férfi kötöttfogásban és a női mezőnyben háromszor is dobogóra állhattak a junior sportolók.
Az önkormányzat nem áll le, folyamatosan gyűjtik a közterületről a gazdátlan járműveket.
Május 27-én, hétfőn délután a főtérre várják az érdeklődőket.