Minden hír
Wittinghoff Tamás Budaörs alpolgármestere a város honlapján hívta fel a figyelmet a március 8-tól életbe lépő újabb korlátozásokra. Mint a városvezető beszámolt róla, a helyi bölcsődében március 9-től április 7-ig rendkívüli szünetet rendelt el gyermekfelügyelet biztosításával.
Ezúttal a várost irányító frakció képviselőinek idén januárban leadott vagyonnyilatkozatait hasonlítottuk össze az egy évvel korábbiakkal.
Az önkormányzatok kérésére a kormány hétfőtől is biztosítja az óvodákban és az iskolákban a gyermekfelügyeletet - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton.
Kásler Miklós emberi erőforrások minisztert elrendelte az egynapos sebészeti ellátások azonnali felfüggesztését a kórházakban pénteken. Mivel a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény nem kórház, úgy értelmezik, hogy ahogy ősszel, náluk most is tovább folyhat a munka, és nem áll le az ellátás.
Továbbá nem zárnak be a piacok, az építőanyagot árusító, illetve informatikai üzletek, dolgozhatnak az ügyvédek, autómosók és temetkezési vállalkozók - írja a Magyar Közlöny. Orbán Viktor előtte azt is ismertette, hogy a bölcsődéket nem zárják be, illetve március 8-án nyitva lehetnek a virágboltok.
Az energiatakarékosság üzenete továbbra is kiemelkedik a különböző világnapok közül, bolygónk védelmében érdemes odafigyelnünk túlzott energiafogyasztásunk csökkentésére.
Különleges ajándékkal készül nőnapra a Magyar Nemzeti Múzeum: március 7-én este 19.00 órakor ugyanis új, virtuális kiállítást nyit Nőnek való vidék? címmel.
A kormány március 8-tól két hétre a járvány terjedését fékezni hivatott intézkedésével jelentős korlátozásokat vezet be a kereskedelem és a szolgáltatások területén. Az autós szakmát ez az intézkedési csomag két területen érinti, de a gépjármű értékesítés és a szerviz-javítás szakma nyitva maradhat.
Az érdi Cserjés László amatőr sörföző nyerte a Soproni második sörversenyét, amelyre hopláger receptekkel lehetett nevezni, így az ő elgondolása alapján készül az új Soproni Óvatos Duhaj. Cserjés László lelkes sörfogyasztóból vált otthoni sörfőzővé, ma már komoly tudás birtokában van.
7269 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 459 816 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 146 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 15 765 főre emelkedett.
A jövő hét második felében oltanak az AstraZenecával - írja a Koronavírus Sajtóközpont. A közlemény egyébként a kialakult teljes oltáskáoszra reagál, és azt írják benne, hogy a „sajtóban megjelent állításokkal ellentétben az oltási program nem állt le, a hétvégén is folytatódik”.
Bemutatjuk az Érd Médiacentrum munkatársait. Ezúttal a rádiós-zenész-horgász, Urbán Szabolcsot ismerhetik meg közelebbről.
Mikorra térhet vissza az élet a normális kerékvágásába? Mi történik, ha egy covid-pozitív embert oltanak be? Eltűnik majd a koronavírus? Valóban javítanak a helyzeten a kemény korlátozások? A Bundáskenyérben Rusvai Miklós virológussal beszélgetett Nyilas Hajni és Urbán Szabolcs.
Határozatlan ideig felfüggeszti a járművezetők és közlekedési szakemberek vizsgáit, alkalmassági vizsgálatait és utánképzéseit a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. (KAV). Az intézkedés a közúti, a vasúti, a hajózási és légügyi (drón-) területet egyaránt érinti.
A márciusra megváltott bérletek árát kezelési költség nélkül, teljes egészében fizessék vissza azoknak, akik ezt március 10-ig kérik - utasította a szolgáltatókat az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára.
A hétvégén is zajlik a tömeges oltás a Sinopharm, a Moderna és Pfizer vakcinákkal a háziorvosoknál és a kórházi oltópontokon, így a következő napokban 400 ezer embert oltanak be, de az AstraZeneca oltóanyagát a jövő hét második feléig felfüggesztették - közölte a koronavirus.gov.hu.
A növekvő koronavírusos betegek ellátásának biztosítása és a kórházak tehermentesítése érdekében felfüggesztik az egynapos sebészeti ellátásokat az aktív fekvőbeteg-ellátást nyújtó egészségügyi intézményekben - közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
Sok mindent el lehet mondani a Delta RSE Érd idei szezonjáról, de azt nem, hogy az élet nagy forgatókönyve ne írná át újra és újra az eredeti terveket. Az Érd Tv Playoff című műsorában Dömötör-Mátrai Beáta vezetőedzővel vesézik ki a véget ért alapszakasz történéseit és a rájátszás lehetőségeit.
Gumikesztyűket, fertőtlenítőszereket és maszkokat kaptak az érdi háziorvosok - közölte Csőzik László Érd polgármestere, hozzátéve, hogy ezzel a csomaggal is szeretnék kifejezni hálájukat az állampolgárokért dolgozó szakemberek felé.
A veszélyhelyzet miatti korlátozások betartása miatt csak előzetes időpontfoglalás, rendkívül indokolt esetben fogad ügyfeleket központi ügyfélszolgálatain a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Az egészségügyi szolgáltatási járulék ügyintézése, csekkigénylés, beadványok beadása időpont nélkül is intézhető.
23 lakcímen 29 diósdi van karanténban, a zárás alatt Diósdon sem lesz gyermekfelügyelet az iskolákban, óvodákban, viszont a bölcsőde nyitva tart. A helyi polgármesteri hivatalban szünetel a félfogadás, emellett 381 adag vakcinát kaptak a helyi háziorvosok - közölte Spéth Géza, Diósd polgármestere.
Stoptáblát helyeztek ki az Alsó utca végén, a Teréz utcánál, mert sokan nem tartották be a jobbkéz szabályt, ezentúl viszont a stop táblával a Teréz utcából érkezők védetté válnak. Antunovits Antal tervei között választókerületében több gyalogátkelőhely megvalósítása.
A korlátozó intézkedésekkel párhuzamosan március 8. és 22. között szünetel a személyes ügyfélfogadás az Érd és Térsége Hulladékkezelőnél. A telefonos és írásos ügyintézés a központi elérhetőségeken továbbra is él - tudatta a szolgáltató.
Az erdmost.hu facebook oldalán élőben közvetítjük az ötödik helyezett Érdi VSE és a második Mosonmagyaróvári TE 1904 mérkőzését az NB III Nyugati csoportjának 23. fordulójában, március 7-én, 14.30-tól.
Az emlőszűrés életet menthet. Még így, a vírusveszélyes időkben is érdemes élni ezzel az ingyenes lehetőséggel. Március 11-én indul az újabb szűrési kampány: azokat a 45-65 év közötti hölgyeket hívják be, akik az elmúlt két évben nem vettek részt ilyen vizsgálaton.
Első tavaszi hazai bajnokiját vívja az Érdi VSE, újra pályán a VMG, itthon a Farkasok, folytatják a versengést a tollaslabdázók, a párbajtőrözők és a mű- és szinkronkorcsolyázók is.
Lengyel Péter, a Szövetség Érdert képviselőcsoport vezetője közösségi oldalán tudatta: pozitív lett a Covid-tesztje. Mint írja, jól érzi magát, de tíz napos karantén vár rá, így azoktól a lakosoktól, akiknek személyes találkozást ígért, felépüléséig türelmet kér.
A szociális intézményeken kívül az iskolák, óvodák is részesülnek abból a húszezer páros cipőadományból, amit egy vállalkozó ajánlott fel a Gondozó Központnak. Az új lábbelikből - amelyek évekig álltak egy raktárban - az ügyfelek is kapnak, de az Emma utcai ruhaosztás egyelőre szünetel.
A cél egy rövid, hatékony védelmi időszak beiktatása, ezért az óvodák, iskolák nem tarthatnak ügyeletet a bezárás idején. A középiskolák továbbra is tarthatnak felkészítést az érettségi, illetve szakmai vizsgák előtt állóknak, a nyolcadikosok szóbelijét pedig online térbe helyezik át.
Enyhítés helyett itt vannak az újabb korlátozások. Hogy tehetjük elviselhetőbbé ezt a két hetet, hogy bánjunk jól a lelkünkkel és óvjuk meg magunkat a plusz stressztől? Az ÉrdFM101,3 Bundáskenyér című műsorában Erdős Edina kineziológus, coach beszélt technikákról, lehetőségekről.
Ketten pozitív koronavírus-tesztet produkáltak az ÉRD kötelező heti vizsgálatán, több esetben pedig kétes eredmény született, ezért elmarad az érdiek Boglári Akadémia-SZISE elleni március 5-én, 18 órára kiírt találkozója, az érintettek tíznapos karanténba kerültek - tájékoztatott a klub.
Folyamatosan zajlik az oltás, már 862.953 fő a beoltottak száma, közülük 279 727 fő már a második oltását is megkapta - számolt be róla a kormányzati koronavírus-tájékoztatási oldal.
Nem lesz elérhető az útdíjfizetési rendszer szolgáltatása (e-matrica, e-útdíj) március 7-én, hajnali 1 és 5 óra között, informatikai fejlesztés miatt. A díjköteles útszakaszokat ekkor sem lehet ingyen igénybe venni, a matricát előre meg kell váltani.
Most zárnunk kell ahhoz, hogy húsvétkor nyithassunk - mondta a Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádióban. A miniszterelnök hozzátette: "Az biztos, hogy a mostani kéthetes zárással befordultunk a célegyenesbe, most már a vírus elleni háborúnak utolsó szakaszában, a célegyenesben vagyunk."
De csak nőnapon, azaz március nyolcadikán -olvasható a kormány facebook-oldalán. Másnap már ugyanúgy be kell zárniuk, mint többi üzletnek, az élelmiszerboltok, patikák, drogériák és benzinkutak kivételével.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) közlése szerint a csütörtökön bejelentett döntésekkel kapcsolatban minden részletszabályozás pénteken jelenik meg.