22_03_29_erdmost_nincskep

Vizsgálják a Janssen oltóanyagát is

22_03_29_erdmost_nincskep

Vizsgálják a Janssen oltóanyagát is

Az EMA megkezdte a Janssen-vakcinával végezett oltásokat követően jelentett vérrögképződéses esetek kivizsgálását. Mostanáig négy alkalommal jeleztek tromboembóliás eseményeket. A Janssen vakcináját jelenleg csak az USÁ-ban alkalmazzák, bevezetése az EU-ban a következő hetekben várható.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte a Johnson and Johnson gyógyszeripari vállalata, a Janssen vakcinájával végzett oltásokat követően jelentett nagyon ritka vérrögképződéses estek kivizsgálását – közölte az uniós gyógyszerügynökség pénteken.

Közleményében kiemelte: mostanáig négy alkalommal jelentettek tromboembóliás eseményeket, azaz érelzáródás veszélyével járó vérrögképződést azoknál, akiket a Janssen vakcinájával beoltottak. Elmondták, hogy a négy szokatlan véralvadással járó esetből egy a klinikai vizsgálat szakaszában meg nem nevezett helyszínen, három pedig a vakcina beadását követően fordult elő az Egyesült Államokban. Az egyik eset halálos kimenetelű volt – tették hozzá.

Kiemelték: kivizsgálásra vár, hogy van-e okozati összefüggés a Janssen oltóanyaga és a kisszámú vérrögképződéses eset között. Az ügynökség illetékes kockázatértékelő bizottsága (PRAC) megkezdte az esetek felülvizsgálatát annak megállapítására, hogy szükség-e a vakcina termékinformációjának frissítése.

A Janssen koronavírus elleni oltóanyagát jelenleg csak az Egyesült Államokban alkalmazzák, a vakcina március 11-én kapott ideiglenes forgalombahozatali engedélyt az Európai Unióban. Az oltóanyag bevezetése még egyetlen EU-tagállamban sem kezdődött el, alkalmazása Európában a következő hetekben várható. Az Európai Bizottság október 8-án kötött megállapodást a Johnson & Johnson vállalattal 200 millió adag oltóanyag beszerzéséről, további 200 millió dózis vásárlásának lehetőségével.

A Janssen által kifejlesztett oltóanyag arra a technológiai platformra támaszkodik, amelyet már használtak a gyógyszergyár ebola elleni oltóanyagának, valamint a Zika-, az RSV- és a HIV-vírus elleni vakcinák kifejlesztéséhez és gyártásához. Az oltóanyagban ártalmatlanított adenovírussal juttatják be a koronavírusra jellemző tüskefehérjét a szervezetbe. Az immunrendszer ezt követően idegen anyagként kezeli ezt a fehérjét, és természetes védekezésként antitesteket és a fehérvérsejtek csoportjához tartozó T-sejteket termel ellene. A vakcinában található adenovírus nem képes szaporodni, és nem okoz betegséget.

Az Európai Gyógyszerügynökség szerdán tette közzé az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyártó és az Oxfordi Egyetem Vaxzevria névre keresztelt oltóanyagával kapcsolatban felvetődött vérrögképződéses esetek kivizsgálásának részeredményét. Az ügynökség arra a következtetésre jutott, hogy lehetséges az összefüggés a vérrögképződéssel összefüggő rendellenességek korábban jelzett nagyon ritka esetei és az AstraZeneca oltóanyaga között, a vakcina előnyei azonban továbbra is felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait. Mint közölték: a vérrögképződés esetleges veszélyét fel kell tüntetni a vakcina „nagyon ritka mellékhatásaként”.

Az ügynökség nem javasolt semmiféle korlátozást az oltóanyag alkalmazása tekintetében a 18 éveseknél idősebbek esetében. A vakcina további vizsgálata folytatódik.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email