22_03_29_erdmost_nincskep

Közfoglalkoztatásból a versenyszférába

22_03_29_erdmost_nincskep

Közfoglalkoztatásból a versenyszférába

A kormány ismét meghirdeti a "Közfoglalkoztatásból versenyszférába programot". Eddig több mint 17 ezer közfoglalkoztatott elhelyezkedését segítették az elsődleges munkaerőpiacon - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A programba belépők havi 45 ezer forintos juttatást kaphatnak.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A közlemény szerint Bodó Sándor a tárca foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárá hozzátette: az április közepén induló programba belépők havi 45 ezer forintos juttatást kaphatnak, a minimálbért alapul véve tehát közel 160 ezer forintot vihetnek haza abban az időszakban, ameddig a közfoglalkoztatási szerződésük tartott volna. 

A részletekről azt mondta: a közfoglalkoztatási jogviszony időtartamának lejárta előtt állást találók egyfajta bónuszként elhelyezkedési juttatásban részesülnek. Minél hamarabb lép ki valaki a közfoglalkoztatásból, annál több támogatáshoz jut, mivel a közfoglalkoztatásából hátralévő időre kapja meg utólag a havi 45 600 forintot.

Elhelyezkedési juttatásra jogosult a mezőgazdasági idénymunkát végző közfoglalkoztatott is, akinek napi díjazása kétezer forint, egy hónapra tehát akár 62 ezer forintot is kaphat – tette hozzá. A résztvevők nettó keresete így a minimálbérrel számolva mintegy 160 ezer forint lehet, a korábbi bevételük közel háromszorosa, amit a családi adókedvezmények még tovább növelhetnek.
 

A részletes dokumentáció a program 2021. április 15.-i indulásakor válik elérhetővé a munka.hu oldalon. Kérelmet ezt követően lehet majd benyújtani a helyileg illetékes kormányhivatalokhoz, a járási és fővárosi kerületi hivatalokhoz. A Gazdaságvédelmi Alapból finanszírozott program keretösszege 500 millió forint, e forrásmennyiség akár 2000 munkavállaló támogatását is lehetővé teheti – olvasható a közleményben.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email