Minden hír
Tombol a kánikula, mindössze egy-egy frissítő zápor hozhat némi felfrissülést a következő napokban.
Július 9-én és 11-én ezekben az utcákban lesz áramszünet Érden.
A legmagasabb fokú riasztás július 12-én, pénteken éjfélig lesz érvényben az ország egész területén.
A felnőtt csapat két tagja is remekelt strandkézilabdában.
Nyakunkon a következő hőhullám, csapadék sem várható.
Érd MJV Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet közszolgálti jogviszony keretében jogi előadói munkakör/feladatkör betöltésére.
Súlyosan sérült gyerekeknek rendezett napközis tábort az Életfa, méghozzá ingyenesen.
Július 5-én, pénteken pedig összehangolt földi védekezést végez a Katasztrófavédelem és az önkormányzat.
Az előttünk álló napokban rengeteg napsütés lesz, bőven 30 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.
Élete 87. évében elhunyt Novák Ferenc, az Érdi VSE egykori ügyvezető elnöke, edzője, szakosztályvezetője, az érdi labdarúgás és vízilabda felvirágoztatója.
Csőtörés miatt szünetel a vízszolgáltatás a területen.
Forgalmi fennakadásokat főként a közműépítési munkálatok okozhatnak.
Mutatjuk, hogyan érintik a változások az érdi ingázókat.
Július 4-én a Katasztrófavédelem, 5-én az önkormányzat megbízásából irtják a szúnyogokat Érd szinte teljes területén.
A pilótát az érdi tűzoltók és a mentőszolgálat szakemberei mentették ki a gépből.
Főként napos idő várható, de kánikulára még nem kell számítani.
Az útjavítási munkálatokon kívül kaszálnak és locsolnak is az Érdi Városgazda munkatársai.
Huszonhárom éves érdi fiatal képeiből nyílik kiállítás csütörtökön az idősotthonban.
Az Önkormányzat Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 13/2012. (III.27.) önkormányzati rendelet 26. §. (3) bekezdés b.) pontja alapján értékesítésre jelöli ki a tulajdonában lévő alábbi érdi ingatlant:
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 183/2024. (VI. 27.) határozata az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat tulajdonát képező Érd belterület 26251/1 a 26251/3 és a 26251/4 hrsz-ú ingatlanok hirdetés útján történő értékesítéséről.
A hazánkban megtelepedett inváziós fajok miatt sokszor már nappal sincs nyugta az embereknek.
A Szociális Gondozó Központ Dr. Dizseri Tamás Habilitációs Központ pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében terápiás munkatárs munkakör/feladatkör betöltésére.
Érd MJV áros Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági Bizottsága az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 13/2012.(III.27.) önkormányzati rendelet 26.§-a alapján pályázatot ír ki az önkormányzat tulajdonában lévő Érd, Temes utca 2. szám alatti, 21017/A/1, hrsz-ú, (1. számú, 45,58 m²) 21017/A/2 hrsz-ú (2. számú, 19,09 m²) és a 21017/A/3 hrsz-ú (3. számú, 29,12 m²) üzlethelyiség megnevezésű ingatlanok együttes hasznosítására.
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági Bizottsága az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 13/2012.(III.27.) önkormányzati rendelet 26.§-a alapján, pályázatot ír ki az önkormányzat tulajdonában lévő Érd, Duna utca 84. szám alatti, 21003 hrsz-ú, kivett lakóház udvar megnevezésű ingatlan nem lakás céljára történő bérbeadására.
Nagyszerű eredménnyel zárták a Danubius Regionális Sport Club vívói az Olimpici Országos Bajnokságot.
Indul a közösségi költségvetés következő fázisa: szakemberek szelektálják a beérkezett ötleteket.
Ugyan a hidegfront még érezteti hatását, de azért kezd visszatérni a nyár.
Közműépítési munkálatok miatt akadozhat a forgalom a város több pontján.
Minden napra jut valami meglepetés a gyerekeknek.
Szerdától a benzinért és a gázolajért is többet kell fizetni a kutaknál.
A „Mindent a kutyákról” című podcast sorozatunkban arról beszélgettünk, hogy mit kell tenni azért, hogy a kutya gyerekbarát legyen.
Mutatjuk, mely utcákba látogatnak el a gyűjtőjárművek július első hétvégéjén.
Úgy tűnik, hogy egy időre elköszönhetünk a kánikulától.
Mutatjuk a helyszíneket, ahol az Érdi Városgazda munkatársai dolgoznak a nap folyamán.
Vajon mi sarkallhatta a vandál tettet? A rendőrség már megkezdte a nyomozást.
Július 4-én, csütörtökön a vasút és a Duna közti városrészeken terveznek földi kémiai védekezést.