Minden hír
Visszatér a kánikula.
Szidalmazta a betegirányításon dolgozó hölgyet, majd kést rántott egy fiatal férfi. Kivezették, de másnap visszatért.
A hónap végén is számíthatunk egy kémiai gyérítésre a Duna felé eső városrészeken.
Terem- és strandkézilabda, felnőtt és utánpótlás korosztály, hazai és nemzetközi porond, klub és válogatott küzdelmek - kézilabda minden mennyiségben Érd FM 101.3-on.
Ma még elviselhető lesz a meleg, utána visszatér a hőség.
Több helyszínen is forgalomkorlátozásra számíthatunk, többek közt a Felső és az Alsó utcában.
Így hangzik Csuja Imre előadásában az Érdi Himnusz.
Tizenegy érmet gyűjtöttek az Érdi Vízisport Kft. úszói a hódmezővásárhelyi országos gyermekbajnokságon.
A Fundoklia tér idén is megtelik élettel, változatos programokkal Szent István ünnepén.
A kánikulának egyelőre vége, napos, száraz időre számíthatunk.
Három érdligeti utcában aszfaltoznak ma a Városgazda munkatársai.
Kereszteket rugdostak ki, márványtáblát törtek szét, és sírfedelet is elmozdítottak a vandálok a tusculanumi temetőben.
Most ön is segíthet a hányatott sorsú anyáknak és gyermekeiknek.
Érkezik a front, több fokkal visszaesik a hőmérséklet.
Ha Érd-Ófalu turisztikailag fellendülne, akkor az egykoron népszerű fürdőt is érdemes lenne újranyitni.
A város több pontján számíthatunk forgalomkorlátozásra.
A tűzoltóknak még azelőtt sikerült megfékezniük a tüzet, hogy az a szomszédos épületekre is átterjedt volna.
A kémiai beavatkozást az önkormányzat finanszírozza.
A miami forróság semmi az érdihez képest, és az emberek többsége még mindig nem hiszi el a klímaváltozást. Legalábbis nem úgy él, mintha tudomásul venné, hogy ez lett a valóságunk.
A 17 éves lánynak és a 18 éves fiúnak a vízirendőrök segítettek partra jutni.
A késő délelőtti óráktól jelentős zivatarokra számíthatunk, amelyeket viharos széllökés kísérhet.
Nyolc érdi utca lakói számíthatnak útfelújításra július 23-án.
Lejátszotta utolsó edzőmérkőzését az Érdi VSE, amely Bicskén kezdi a bajnokságot.
Szűcs Gábor alpolgármester szerint a mezőgazdasági fejlesztések, a logisztikai parkok, illetve a high-tech iparágak megjelenése hozhat fordulatot a helyi gazdaságban.
A forgalmirend-változás körülbelül két hétig tart majd.
Lebontották hétvégén a Krause területén álló víztornyot. A cég 47 millió forintot fizet a városfejlesztési alapba, ebből a Minaretet is látogathatóvá teszik.
Három virágneves utcában javítják hétfőn az aszfaltot, a Szent István híd környékén pedig a szórt burkolatot.
Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet Közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző munkakör/feladatkör betöltésére.
Visszatér a forróság, és záporok is lehetnek.
A közös halászléfőzés azért ezúttal sem maradt el.
A mohácsi vész lengyel, magyar áldozatairól és II. Lajos látogatásáról is megemlékeztek Ófaluban.
Zaporozsecek szállták meg a város központját, az oldtimer autókba be is ülhettek az érdeklődők.
Lehet menő, de a legfontosabb, hogy védjen –mondja a napszemüvegekről Havasi Zsolt, az optikus szövetség elnöke.
Várhatóan a kora délutáni órákig tarthat a hiba elhárítása.
Nyári pihenőre vonul a könyvtár is.
Hazai és nemzetközi sikerektől egyaránt hangos lesz az adás.