Tizenhárom érdi játékossal vett részt két magyar válogatott a Little League nemzetközi baseball tornán Lengyelországban. A kutnói verseny elsősorban a magyarok fejlődését segítette.
Csőtörés történt 2021. február 11-én Tárnokon, a Fehérvári úton. Az Érd és Térsége Víziközmű honlapján számolt be róla, hogy a szolgáltató szakemberei megkezdték a helyreállítást, addig a területen nyomáscsökkenés, vízhiány léphet fel.
2021. február 12-től előre fizetés ellenében látják el azokat a betegeket, akik több mint hathavi egészségügyi szolgáltatási járulékot halmoztak fel. Az érdi rendelőintézet főigazgatója szerint az érintettek száma töredékére csökkent, a napokban így is öt tartozásról értesítő levelet küldött ki.
Negyedik alkalommal rendezi meg az Idősügyi Tanács a lecsófőző fesztivált, amit idén augusztus 22-én tartanak a parkvárosi napközis táborban. Az érdi nyugdíjasklubok, idősotthonok, baráti társaságok jelentkezését augusztus 9-éig várják a szervezők; örömmel látják a szurkolókat is.
Tizenhárom egyéni csúcsot és három érmet szereztek az érdi úszók a győri gyermek országos bajnokság utolsó két napján.
Tizedik felnőtt országos bajnokságán tizennyolcadik érmét szerezte az Érdi VSE tollaslabdázója, Kőrösi Ágnes. A játékos-edző női párosban Gonda Daniellával aranyérmes lett, egyéniben és vegyespárosban tanítványával, Kis-Kasza Miklóssal pedig ezüstérmes.
Február 12-én, 18 órakor az Alba Fehérvár KC vendégeként folytatja bajnoki szereplését az ÉRD női kézilabda csapata. Az NB I tizenegyedik fordulójában rendezendő találkozót az ÉRD kisvárdai, az FKC debreceni bravúr után várja. A mérkőzést a hazaiak YouTube-csatornája élőben közvetíti!
Az Ifjúsági Önkormányzat által júliusban kisorsolt úszóbérleteket a nyertesek ügyfélfogadási időben, a Polgármesteri titkárságon (Városháza 2. em.)vehetik át a jövőhét folyamán.
Mi kell a jó halászléhez? Azt tartják, csupán hal, víz, paprika, hagyma, só. Meg az otthonról hozott fortélyok, szokások - ezeknek köszönhetően lett a Horgászegyesület szombati családi napján teljesen más íze a főzőversenybe nevezett tizenöt halászlének. Ráadásként egy meglepetés is várta a zsűrit.
Bár sokáig tologatták, a járványhelyzet miatt nem tudnak szalagavatót tartani a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban, de február 19-én osztályonként az iskola dísztermében kapják meg a szalagot a végzős diákok, akiknek február 15-én lezárul a jelentkezésük az érettségire és a felsőoktatásba.