Megkezdődött az IFÖ-választás

Ma diákpolgármestert választanak az érdi középiskolák. A voksolást két fordulóban tartják: akik ma nem voltak iskolában, 15-én adhatják le szavazatukat, így akkor dől majd el, ki vezeti egy éven át az Érdi Ifjúsági Önkormányzatot.

Délelőtt három iskolában jártunk. Minden iskolában máshogy szervezték meg a voksolást: a Vörösmarty gimnáziumban az első óra elején bevitték az urnákat minden tanterembe, és a diákok leadták szavazataikat. A Kós iskolában óránként két-két osztály szavazott, de mivel a 33 osztály diákjaiból - a szakmai gyakorlatok miatt - csak 22 van jelen az épületben, 11 osztály jövő hétfőn szavaz. A Gárdonyiban az első három órában voksoltak a diákok, míg a Marianumban délután egy óra előtt rendezik a választást.

Az Érdi Televízió is kint járt délelőtt a VMG-ben, a Kós és a Gárdonyi iskolákban, kora délután pedig a Marianumban, beszélgettünk a polgármesterjelöltekkel is: 

VMG - Csák Bálint:

Kós – Szilágyi Szonja

Gárdonyi: Marti Szonja Szofi

Marianum: Szeder Hanna