22_03_29_erdmost_nincskep

Joó Sára épphogy lemaradt az éremről

22_03_29_erdmost_nincskep

Joó Sára épphogy lemaradt az éremről

Negyedik helyen zárt 200 vegyesen a százhalombattai rövidpályás úszó ob második napján az Érdi Úszó Sport Kft. versenyzője, Joó Sára.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Nem hozott érmet a második nap az érdiek számára a százhalombattai országos bajnokságon. A hat érdi induló közül a legjobb eredményt Joó Sára érte el, aki Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn és Sebestyén Dalma mögött 2:12,33 perces idővel a negyedik helyet szerezte meg 200 méter vegyesen.

50 méter pillangón Jánosi Kristóf a B-döntőben volt érdekelt, ahol 0:24,88-cal negyedik, így összesítésben tizenkettedik lett. Az A-döntőben a Kőbánya SC-t erősítő korábbi érdi, Tekauer Márk 0:23,87-tel hetedikként érte a falat.

Kovács Benedek hajszállal maradt le a döntőről 400 gyorson, hiszen az előfutamban kilencedik lett, ebben a számban a héten a Budapesti Honvédhoz igazoló Milák Kristóf Bernek Péter mögött ezüstérmes lett, míg a Budafóka érdije, Márton Richárd a hetedik helyet szerezte meg.

Ami az előfutamokat illeti, a 2003-as Jankó Donát 200 vegyesen 38., 50 pillén 59. lett. A 2004-es Tohl Patrik pedig előbbi számban a 41. helyezést érte el. Ángyán Máté ezúttal nem állt rajtkőre.

A váltókban is megkezdték szereplésüket az érdiek. A Kovács Benedek, Jankó Donát, Jánosi Kristóf, Tohl Patrik összetételű 4×50 méteres férfi vegyesváltó 1:45,00-lal tizedik lett az előfutamban.

Az ob harmadik napján Joó Sára, Jánosi Kristóf és Tohl Patrik 100 gyorson, Kovács Benedek pedig 200 háton száll vízbe.

Eredmények, Rövidpályás Úszó Országos Bajnokság, Százhalombatta, 2. nap
Döntők
50 m pillangó

Jánosi Kristóf – B-döntő, 4. – 0:24,88
200 m vegyes
Joó Sára – 4., 2:12,33

Előfutamok
400 m gyors

Kovács Benedek – 9.
50 m pillangó
Jankó Donát – 59.
200 m vegyes
Jankó Donát – 38.
Tohl Patrik – 41.
4×50 m férfi vegyesváltó
10. Érdi Úszó Sport Kft. (Kovács Benedek, Jankó Donát, Jánosi Kristóf, Tohl Patrik) – 1:45,00
 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email