22_03_29_erdmost_nincskep

Bogner Mária Margitért imádkoztak

22_03_29_erdmost_nincskep

Bogner Mária Margitért imádkoztak

Bogner Mária Margit vizitációs nővér halálának évfordulója alkalmából és boldoggá avatásáért mutatott be emlékmisét Spányi Antal megyéspüspök az Érd-óvárosi Szent Mihály-templomban vasárnap délután.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A világ őt nem tartotta sokra. Ma azt mondjuk, fogyatékkal élő ember volt. A betegség próbára tette, a betegség lehetetlenné tette azt, hogy az Istentől kapott hivatás benne valóra váljék. Állhatatos volt, zörgetett újra és újra. A vizitációs nővérekhez belépve megtalálta hivatását, örömét, békéjét – hangsúlyozta Spányi Antal megyéspüspök a vasárnap délutáni szentmisén, amelyen részt vettek a Bogner Mária Margit lakhelyéről, Nagybecskerekről érkezett zarándokok, vizitációs nővérek, illetve dr. Aradszki András országgyűlési képviselő és dr. Bács István alpolgármester is.

Tekintse meg képgalériánkat:

Idén először nemcsak a szentmisén idézték fel Bogner Mária Margit életútját, hanem egy színdarabban is, amit szombaton mutattak be a Marianum iskolában: a negyvenöt perces darab, amit Ungvári Zsolt írt, és az iskola diákjai adtak elő, Bogner Mária Margit betegségekkel és megpróbáltatásokkal teli, rövid életútját idézte fel, kiemelve azt az erőt, elszántságot, amivel ez a betegeskedő, ugyanakkor szívós és életvidám fiatal lány küzdött azért, hogy beléphessen valamelyik szerzetesrendbe – ám rendre elutasították gyenge fizikuma, beteg lába miatt. Etus – mert akkoriban még így hívták – nem adta fel: bár átesett a spanyolnáthán és egy súlyos mellhártya-gyulladáson is, Tirolba utazott, belépett egy vizitációs rendbe, amely később Érden alapította első magyarországi zárdáját. Így költözött városunkba Bogner Mária Margit, aki 1932. május 16-án tette le örök fogadalmát. Az első évfordulót már nem érhette meg: 1933. május 13-án, huszonhét esztendős korában, sok szenvedés, súlyos betegség után elhunyt. Szentté avatását még a II. Világháború előtt kezdeményezték. A folyamat első szakasza pozitívan zárult, Bogner Mária Margit már elnyerte a tiszteletreméltó jelzőt.

Tekintse meg képgalériánkat:

2020-ban tartják az Eucharisztikus Kongresszust Magyarországon. Ilyenkor nem egy alkalommal előfordult, hogy az igen előrehaladott állapotban lévő szentté avatási ügyek hivatalos befejezést nyertek. Reménykedünk abban, hogy a következő évben ez a megemlékezés egy boldoggá avatással is társul, és még hosszabb lesz, mint az idei – mondta tudósítónknak Hajdu Ferenc plébános, hangsúlyozva: a szentté, illetve boldoggá avatás hosszú folyamat. Szent István feleségét, Gizella királynét például csak 1913-ban avatták boldoggá.

– Felgyorsult világunkban pár évtized soknak számít, de az Úristen nem a mi pörgő idő-fogalmunkhoz alkalmazkodik: amit Ő kinyilvánít, az örök életre szóló dolog – akit szentté, boldoggá avatnak, annak életpéldája évszázadok múlva is kiállja az idő próbáját, erőt lehet belőle meríteni, fel lehet rá tekinteni. Így van ez Bogner Mária Margittal is. A XX. században megjelent a sikeres, karriert befutó ember képe – ez sokak előtt ott lebeg, úgy, hogy a lelke mélyén tudja: ő ezt igazából soha nem fogja elérni. Hiszen az emberek nagy része valamilyen sebet, betegséget hordoz, megtapasztalja, mennyi kudarcban és elutasításban van része. Ha az ember Bogner Mária Margitra tekint, elmondhatja: lám, van valaki, aki nagyobb pofonokat kapott az élettől, mint én, mégis derűs, kiegyensúlyozott életet tudott élni, harmóniára lelt. A vizitációs nővér életének üzenete éppen ez: hogy nem az élet sikerét, hanem boldogságát, harmóniáját kell megtalálnunk, akkor leszünk kiegyensúlyozott emberek. Sok olyan emberről hallunk, akik nagy karriert futnak be, mégis függőségekbe, öngyilkosságba menekülnek. A siker megvan, a harmónia hiányzik. Ez utóbbit mindenkinek magának kell megtalálnia, megteremtenie – zárta szavait Hajdu Ferenc.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email