Idén sem marad el az Érd és Környéke Horgászegyesület karácsonyi halászlévendégsége: 18-án 11 és 13 óra között várják az érdeklődőket a Szepes Gyula Művelődési Központ előtt. Lesz bejgli is, no meg friss kenyér a halászléhez. Helyben fogyasztani nem lehet, a halászlét dobozolva adják át a horgászok.
Címkék: karácsony
Tele a gyerekszoba világító, zenélő játékokkal, megunt babákkal, alig használt autókkal? Néhány napig érdekes csak minden új játék, melyekre ráadásul több tízezer forintot költött? Néhány kreatív érdi anyukát kérdeztünk arról, milyen saját
készítésű ajándékkal lepik meg gyermekeiket karácsonykor.
December 5-én 16 órakor érkezik a Mikulás a tárnoki polgármesteri hivatal elé, és ajándékkal, mesével várja a legkisebbeket. Az óvodások és iskolások műsorát követően kerül majd sor a második adventi gyertya meggyújtására.
Több, a nehéz helyzetben élő érdieket támogató akcióval is készül advent idején a Szociális Gondozó Központ: az adományba kapott 2030 kilogramm élelmiszer mellett meleg ebédet is házhoz szállítanak az ünnepek előtt, és a különböző karácsonyi felajánlásokat is eljuttatják a családokhoz.
A vírusveszély miatt nem tervezett hosszabb műsort a város, mégis nagyon sokan eljöttek megnézni, hogy gyullad meg az első gyertya Érd adventi koszorúján. Hesz Ádám zenéje, Fórizs Gyula Zsolt szavai, Dani Gyöngyi üdvözlete és Csőzik László köszöntője varázsolta ünnepivé a hangulatot.
Délután hatkor meggyújtják az első gyertyát a város adventi koszorúján. Az ünnepségen részt vesz Csőzik László polgármester Fórizs Gyula Zsolt baptista lelkész, Dani Gyöngyi paralimpikon és a női kézilabdacsapat néhány játékosa, majd Hesz Ádám gitárkísérettel elénekel egy karácsonyi dalt.
A Parkvárosi Közösségi Ház ünnepi koncertre várja a látogatókat: Szigeti Eszter és Varga Zoltán karácsonyi dalai csendülnek fel december 19-én, vasárnap 16 órától. Az előadás ingyenes, jegyek a közösségi házban átvehetők.
December 15-én, szerdán 7 órától adventi előadóestre várják az érdeklődőket. Birta Miklós zenél és Gesztesi Alexandra énekel.
Karácsonyi díszbe öltözött az ófalusi kiskápolna. Gruber Erika 1988 óta minden egyes advent idején berendezi és kivilágítja a háromszáz esztendős kápolnát. emellett Forján Rozikával együtt gondozza a szemben álló keresztet és virágoskertjét - adta hírül Csőzik László polgármester.
Nincs annál szebb, mint amikor kigyúlnak a fények a karácsonyfán. És milyen jó nézni a karácsonyi díszkivilágítást a korán lehulló éjszakában! Egyre többen díszítjük fel otthonukat is fényfüzérekkel, de ha rosszul választunk, az sok bosszúság, sőt, baleset forrása is lehet.