Filmslágerek elevenednek meg augusztus 3-án, szombaton este a zene és a tánc nyelvén Százhalombattán, a Szent István téren. Kísérőnek pedig proseccot lehet fogyasztani, hogy egy igazi frissítő, nyári kulturális-gasztronómiai élményben legyen részünk.
Author: info@erdmost.hu
Továbbra is karanténba kell vonulniuk a külföldről hazatérőknek, mentesítést két negatív PCR-teszt birtokában kérhetnek az utasok. Azok, akik felgyógyultak a koronavírus-betegségből és ezt igazolni is tudják, hat hónapig mentesülnek a karanténkötelezettség alól.
Hogyan adjunk zsebpénzt a gyereknek? És ha igen, mikor és mennyit? Csatos Erika pénzügyi mentor volt a vendége az ÉrdFM101,3 Bundáskenyér című műsorának.
Ünnepélyes évnyitót tartott a szurkolóik számára az ÉRD női kézilabdacsapata, ahol az új játékosok bemutatása mellett fontos bejelentéseket tett a bővülő szakmai vezetés.
Augusztus 4-én, 17 órától indul útjára a labda az NB III Nyugati csoportjának 2019/2020-as kiírásában. Az előző szezonban ezüstérmes Érdi VSE elsőként a két szezon után a harmadik vonalba visszatérő Hévíz SK-t látja vendégül az Ercsi úti Sporttelepen.
Már százhatvanezren kitöltötték a kormány állatvédelemmel kapcsolatos online kérdőívét. Március 7-ig várják a válaszokat az allatvedelem.kormany.hu-n. A tizenhárom kérdést tartalmazó teszt három perc alatt kitölthető. A Sirius alapítvány üdvözli a kezdeményezést.
Lakossági fórumot tartottak a Fenyves-Parkvárosi köznevelési centrum építése kapcsán, ahol a lakók feltehették kérdéseiket a teherforgalom útvonaláról, a kiviteli tervekről és a komplexumban épülő sportolási lehetőségekről.
Visszatértek az ÉRD válogatottjai, így szinte teljes kerettel pályára lépve győzte le a Dunaújvárost 25-23-ra Szekszárdon a nyár második felkészülési mérkőzésén.
Akinek nincs ügyfélkapuja, e-személyi igazolványa, telefonos azonosítója, az idén is kérheti a NAV-tól az szja-bevallási tervezetének postázását. Az adóazonosító jelet és a születési dátumot tartalmazó kérelmet SMS-ben vagy egyéb módon kell eljuttatni a NAV-hoz március 16-áig.
Márciustól az üzletekben is ki kell helyezni a háztartási gépek új energiacímkéit, amelyek bővebb adattartalommal és átláthatóbb besorolással segítik a vásárlókat. Búcsút inthetünk a "pluszos" besorolásoknak (A3, A++), visszatérnek az A-tól G-ig terjedő energiaosztályok.