szendroi_1GA_230830.jpg

Keresztbe tettek a száguldozóknak

szendroi_1GA_230830.jpg

Keresztbe tettek a száguldozóknak

Összegyűjtöttük, hol és milyen eszközökkel sikerült a sebességet csillapítani Érd főbb és mellékútjain.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Régi dilemma már Érden, hogy ahol porosak az utak, ott a lakók aszfaltot szeretnének, ahol viszont aszfalt van, ott az autósok sebességére panaszkodnak az ott élők… A mellékutcákat egérútnak használók miatt többen fordultak már az önkormányzathoz, kérve valamilyen forgalomlassító eszköz  telepítését, illetve a forgalmi rend megváltoztatását – ami aztán, ha megtörténik, bizony sokak ellenérzését is kiváltja, mert hát olyan megoldás, ami osztatlan tetszést váltana ki, nem létezik…

Van, hogy egyesek politikai tőkét próbálnak kovácsolni egy-egy forgalomtechnikai kérdésből. A Külső-Római úton élők már 2021-ben jelezték, hogy szeretnének valamilyen forgalomcsillapító megoldást, és később petíciót nyújtottak be azért, hogy ez megtörténjen. Az úttest két szélére virágládákat helyeztek ki – ahogy ez már több érdi utcában is megtörtént korábban. Az ellenzék azonnal ujjal mutogatott Csőzik László polgármesterre, aki a Külső-Római úton lakik, hogy a „pont az ő utcájában intézte mindenki más előtt a forgalomlassítást”.

A Külső-Római út

Kérdésünkre László Ferenc, a Polgármesteri Hivatal kommunikációs vezetője elmondta: a polgármester természetesen nem volt a petíció aláírói között, „a saját ügyében ugyanis – a hivatali elődjéhez, T. Mészáros Andráshoz vagy a saját kertjét díjazó ófalui fideszes képviselőhöz képest – Csőzik László nem jár el az általa vezetett önkormányzatnál, mert azt nemcsak összeférhetetlenségnek, de etikátlannak is tartja„.

„Ebben az önkormányzati ciklusban Érden saját hatáskörünkben 14 utcában telepítettünk valamilyen forgalomcsillapító eszközt vagy éltük a forgalmi rend megváltoztatásának lehetőségével” – tette hozzá László Ferenc, utalva arra: szó sincs arról, hogy „mindenki más” elé vették volna a Külső-Római utat.

A Külső-Római út, a másik irányból

Lássuk, hol és milyen eszközökkel érték el azt, hogy lassabban közlekedjenek az autósok:

A Szendrői és a Sóskúti utcákban részben egyirányúsításokkal, részben 17 virágláda telepítésével fékezték a forgalmat. Ezeket az utcákat sokan egérútként használták ahhoz, hogy minél gyorsabban elérjék az autópályát, illetve lejussanak róla a városközpont felé.

A Felsővölgyi úton KRESZ-táblákkal és húsz virágládával tették ugyanezt.

A Felsővölgyi út

Az Alsóvölgyire két fekvőrendőrt telepítettek.

Az Alsóvölgyi út

A Fürdő utcában az egyirányúsítással és négy forgalomlassító küszöbbel fékezték a forgalmat.

A Fürdő utca

A Batthyány iskola körül lévő utcákban megváltoztatták a forgalmi rendet, egyirányúvá tették a Fácán köz, a Pintyőke, illetve a Papagáj utcák egy-egy szakaszát.

A Fácán köz (archív fotó)

A Fenyves-Parkvárosi Köznevelési Centrum mellett a Burkoló utcát egyirányúsították.

Ugyanígy változott a Törcsvári utca forgalmi rendje.

Hogy az Alsóerdősor utcán megfékezzék a száguldozókat (sokan ezt használták szökőútként az M7-es felé), a Nyírfa – Alsóerdősor – Fűzfa utcák találkozásánál az egyik ágat betontömbökkel lezárták.

A Szilfa utcában a Nyírfa és a Nyárfa között négy virágládát telepítettek.

A Dunához vezető, frissen felújított Molnár utcában öt fekvőrendőrt építettek ki térkőburkolással.

A Molnár utca

Végezetül, a már említett Külső-Római úton nyolc darab virágládát helyeztek ki.

Mindegyik beavatkozás a lakosság kérésére történt – hangsúlyozta László Ferenc.

Lámpás kereszteződés a Diósdi út – Csaba utca kereszteződésében

Fentieken kívül több kereszteződést is megújítottak az elmúlt években: az Elöljáró utca – Velencei út találkozásánál, illetve a Diósdi út – Csaba utca kereszteződésénél lámpát telepítettek, a Törökbálinti – Felsővölgyi utak találkozásánál körforgalmat építettek ki, ahogy a Fehérvári – Zámori utak kereszteződésében is.

A Fehérvári – Zámori úti körforgalom (archív fotó)

Ezekkel a megoldásokkal sikerül irányítani, következésképpen lassítani is a forgalmat, hiszen a Diósdi, a Törökbálinti, a Fehérvári és a Zámori a legforgalmasabb utak közé tartoznak Érden.

Körforgalom a Törökbálinti – Felsővölgyi utak kereszteződésében

Jelenleg is épül három kereszteződés:  a Vadlúd – Zámori utcák találkozásánál körforgalmat létesítenek, a Folyondár utca és a Törökbálinti út sarkánál lámpát telepítenek, ahogy a Sóskúti és Szovátai utak kereszteződésében is.

Építkezés a Sóskúti – Szovátai utak kereszteződésében (archív)

Hamarosan elindul az építkezés a Tárnoki – Ürmős – Csaba utcák kereszteződésében is, valamint a Riminyáki úton: ahol a Gellért, illetve és a Béla utcák keresztezik az utak, egy-egy lámpás csomópont épül majd. Ezek szintén lassítják majd a forgalmat.

Fotó: Gárdos Attila, ÉrdMost archív (Balogh Alex, Bredák Péter, Ádám Katalin)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email