22_03_29_erdmost_nincskep

Forgalomcsillapító eszközökkel lassítják a közlekedést

22_03_29_erdmost_nincskep

Forgalomcsillapító eszközökkel lassítják a közlekedést

Fekvőrendőrőket telepítettek az Alsóvölgyi és a Felsővölgyi úton, illetve a Fürdő utcában azzal a céllal, hogy lassítsák az átmenő forgalmat. Nem ez az egyetlen pontja Érdnek, ahol a száguldó autósok megkeserítik az ott lakók életét, így a jövőben Érd több pontján is elhelyeznek ilyen eszközöket.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Csornainé Romhányi Judit önkormányzati képviselő elmondta, hogy hosszú évek óta fennálló probléma oldódik meg a fekvőrendőrök telepítésével, hiszen amióta az M7-es Törökbálinti úti lehajtóját átadták, azóta voltak gondok. Elviselhetetlen mennyiségű autó ment keresztül az Alsóvölgyi és a Felsővölgyi úton, ahol ráadásul járda sincs, és olyan sebességgel közlekedtek az autók, ami életveszélyes volt. Az első körben kihelyezett 30-as táblák nem hoztak megoldást, az utcaládák is csak csökkenteni tudták az átmenő forgalmat. A képviselő asszony abban bízik, hogy a fekvőrendőrök végre hosszútávú eredményt hoznak. Hat darab fekvőrendőrt telepítettek eddig és további hat darabot tesznek ki a jövő héten. Korábban egyébként a rendőrségnek is voltak sebességmérő akció itt, nagyon sok gyorshajtót mértek be ezen a területen, de a képviselő asszony úgy véli, hogy a jövőben erre már nem lesz szükség.

Csőzik László polgármester is arról számolt be, hogy óriásira nőtt a forgalom az elmúlt évtizedekben ezen az útszakaszon. Mint mondta, az a fő probléma, hogy nincs olyan párhuzamos útszakasz, ahová, mondjuk egy egyirányúsírással át lehetne terelni a forgalmat, az utat kiszélesíteni pedig borzasztó sokba kerülne és az ott lakók sem örülnének ennek. „Az Alsóvölgyi és a Felsővölgyi utcáknak a végleges rendje azon is múlik, hogy mit mondanak a szakemberek, akikkel az egész város forgalomtechnikai koncepcióját szeretnénk megterveztetni. A fő problémának azt láhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, hogy sem az Árvalányhaj, sem a Szép Ilonka utca ne képes a párhuzamos forgalmat elvezetni, tehát szó sem lehet egyirányúsírásról.” Hozzátette, hogy a forgalomlassítás céljára szolgáló eszközök nagyon fontosak, és ha nem is végleges, de tartós megoldást sikerült most találni.  A város több pontján is voltak, vannak és lesznek is hasonló jellegű beavatkozások, és több helyen is lesznek fekvőrendőrök a városban.  Rengeteg megkeresés érkezik az ügyben, amelyben jelzik a lakosok, hogy amint megtörténik az aszfaltozás, egyből megjelennek a száguldozó autósok is.

Szűcs Gábor önkormányzati képviselő, alpolgármester elmondta, hogy több mint 10 éves problémát próbálnak kezelni a forgalomcsillapító küszöbökkel, amelyekből 4 darab kerül a Fürdő utcába is. A Fürdő utcában is az átmenő forgalom az, ami megnehezíti az ott élők életét. Hozzátette, hogy jelenleg az egy hetes próbaüzem zajlik, de a lakosok visszajelzéseiből azt szűrik le, hogy beválik a módszer.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email