Adelmann Anna képzőművészeti munkássága rézkarcok készítésével kezdődött, majd szép lassan a festészetbe is belekóstolt. Sőt mi több beleszeretett, aminek eredményét július végéig lehet megtekinteni a Szociális Gondozó Központ Topoly utcai épületében, ahol csütörtök délután, rövid kulturális program keretében nyílt meg az alkotó „Nyár- és más évszakok” című tárlata.
Az apró dolgok szépsége
Adelmann Anna érdi képzőművész képeiből nyílt kiállítás csütörtökön.
Kapcsolódó cikkeink
A NB I/B-s női kézilabda bajnokság 27. fordulójában a Győri ETO KC U20 volt a vendég az Érd Arénában.
Indul a beiratkozás, egyes körzetekben rendkívül nagy az óvodaköteles gyermekek száma.
További cikkeink
Egymillió forintos jutalmat ajánlanak annak, aki szakmailag megdönti a jelentésben foglaltakat.
Május 20-ig tehetünk javaslatot az Érd Köznevelésért Díjra és a Dr. Romics László-díjra.
Az ipari világítás szerepe alapvetően átalakult az utóbbi években, komoly befolyással van a hatékonyságra,
Az Érdi Városgazda megrendelésére a vadgesztenyefákat és a platánfákat kezelik a szakemberek.
Az U15-ös Südi Norina az U17-es korosztályban lett bronzérmes.
A városi egészségügy és a közlekedésbiztonság terén várhatóak fejlesztések a közeljövőben.