22_03_29_erdmost_nincskep

Amit mondok, az cselekvés legyen

22_03_29_erdmost_nincskep

Amit mondok, az cselekvés legyen

Idén slammerek idézik meg ’56 szellemét Érden, a művelődési központban, október 23-án. Pion Istvánnal,a hazai slam poetry egyik kiemelkedő alakjával, A szabadság napja! című különleges megemlékezés egyik fellépőjével beszélgettünk.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Kling József

Rendhagyó október 23-i megemlékezésre készül a városvezetés, amelynek a slam poetry lesz a főszereplője. Hogy fog kinézni az előadás?

Nem egészen slam poetry-, hanem spoken word-esttel készülünk, ami azt jelenti, hogy slam poetry-szövegek és versek hangzanak majd el zenei kísérettel. Fellép velünk Okos Viola énekesnő, aki a textust megtámogatja dallammal. Tematikailag sok szöveg kapcsolódik majd ’56-hoz, de szólni fogunk nagyon sok minden másról is, sokféle stílusban, amibe belefér a vidámság is.

Szerinted lehet viccelni a nagy történelmi traumákkal?

Mindennel lehet viccelni, de minden viccnek megvan a maga határa. Az érzékenységi küszöb mindenkinél máshol van, és ha ezt figyelembe vesszük, nagy baj nem lehet.

Milyen a személyes viszonyod ’56-hoz?

Édesanyám egyéves volt, édesapám 11, utóbbinak vannak halvány emlékei. A nagyszüleim nem kerültek olyan helyzetbe, hogy önmagukat kellett volna kárhoztatni valamilyen döntésükért, és a harcokban sem vettek részt. Ebből a szempontból kicsit kívülálló vagyok. De maga az eszme számomra nagyon fontos, pont olyan, mint a slam, ahol a szó maga a tett.

Az ilyen és ehhez hasonló megemlékezéseknek évtizedek óta megvan az unalmas forgatókönyve: vigyázzállásban végighallgatunk mindenféle magasztos lózungokat, közben arra gondolunk, mikor megyünk már ebédelni. Ehhez képest ti?

Ehhez képest mi koncertet fogunk adni, ami az összeszorított farpofákkal vigyázzban állós hagyománynál sokkal lazább, erősebb, ingergazdagabb lesz. Remélem, hogy a közönség nem azt várja majd, mikor mehet haza, hanem inkább azt kívánja, maradjunk még.

A magyar társadalom, beleértve az érdieket, felkészült arra, hogy nyitottan fogadjon egy ilyen szokásostól eltérő narratívát?

Abban biztos vagyok, hogy az érdi közönség jól fogja magát érezni. De igaz, a társadalom nem is olyan kicsi szelete hajlamos a megszokottól eltérő dolgokat távolságtartással kezeli. A művészetnek viszont pont az a feladata, hogy mindig valami újat hozzon, meglepőt, amire ez a műfaj elképesztően alkalmas. Amikor a slam poetry megérkezett Magyarországra, a hétköznapi közönség sokkal nyitottabban fogadta, mint az értelmiségi kritikus réteg. Meglepő ez annak tükrében, hogy Magyarországon a rendszerváltás utáni első 20 évet a bölcsész értelmiség irányította. Ők határozták meg a kánont, amibe a közönségnek túl nagy beleszólása nem volt. A slam térhódítása óriási hatással volt az úgynevezett elefántcsonttoronyra, ami szép lassan elkezdett düledezni. Közben a slamet azzal vádolták, ami pont az irodalom alapja: hogy az csak hangzó szó, elmondott szöveg. Imádom az írott szót, imádok olvasni, bár kiállok minden fáért, amibe ez kerül, ugyanakkor azt kell mondanom, jó pár év slammel a hátam mögött, hogy a hangzó szó egyenértékű az írott szóval. Ezt az elmúlt 400 évben, mióta a könyvnyomtatás létezik, elfelejtettük. Elfelejtettük, hogy a nyomtatás széles körű elterjedése előtt a szóbeliség hordozta az irodalmat. Gondoljunk a görögökre, majd Tinódi Lantos Sebestyénre vagy az anyák által évszázadokon keresztül mondott esti mesékre.

Ehhez képest állítólag te vagy az első olyan magyar költő, akinek kötete, az Atlasz bírja slam poetryre épül. Olvasás közben kiderül, hogy ez valójában slam?

Minden slam előre megírt, gondosan megkonstruált szöveg. A különbség, hogy a csak és kizárólag kötetbe szánt versek más szerkesztést kívánnak, hiszen olvasásra készülnek, ellentétben a slammel, amit hallgatunk. A hallgatás is nagy, sok koncentrációt, munkát, folyamatos jelenlétet vár el a befogadótól, ami egy másfél órás műsorban tényleg megterhelő lehet. Ez meghatározza a slam poetry esztétikai habitusát. Vagyis nem túlbonyolított szöveg, ami persze nem zárja ki, hogy olvasva ne legyen mély. A slam rap, színészet, stand-up is egyszerre.

Te színész is vagy, kisebb szerepeket játszottál a Saul fia, a Napszállta, illetve A legjobb dolgokon bőgni kell című filmekben. Adtak ezek valami pluszt, amit a slambe is be tudtál építeni?

Én a slamet inkább előadó-művészetnek hívom, mint színészkedésnek, de értem, mire gondolsz. Arra totál alkalmatlan vagyok, hogy színpadon egy darabban eljátsszak egy szerepet. A film egészen más, az egy konstruált helyzet, amiben nekem természetesen kell viselkednem. A szerepet nem eljátszom, hanem beleképzelem magam, a beleképzelésben viszont sokat segít a slam.

Mi a slam fő csapásiránya?

A költészet lényege, hogy az élet minden területéről úgy beszéljen, hogy az a versen keresztül egyetemessé váljon. Mindegy, mi a témája: szerelem, politika, trauma, hulló falevél, macskakő. Ugyanakkor az is igaz, hogy a slam a közéletet veszi a legkomolyabban, ahogy én is, ebben nyilván a szakmai életem is közrejátszik.

Számos slamversenyt nyertél, a műfaj kiemelkedő alakjaként tartanak számon, sikeresebb vagy az átlagnál. Mi az, amit értékelnek benned?

Nem gondolom, hogy sikeresebb lennék, mint az átlag, miközben nem is tudom azt mondani, hogy ez nincs így. Anélkül, hogy bárkit is olyanokkal vádolnék, mint amiket most mondani fogok, én nem ismerem a megalkuvást. Ha valamit kitalálok, azt végigviszem akkor is, ha nem feltétlenül lesz a közönség kedvence. Volt sok olyan próbálkozásom, amikor a saját szintemet tartva az akkor és ott jelen lévő közönség nem feltétlenül díjazta azt a szöveget, amire két hét múlva egy másik közönség már vevő volt. Slam pályafutásom elejétől kezdve az a művészi minimum mozgat, hogy mindig hagyjak ott valamit a színpadon, mindig történjen meg valami azokon a deszkákon. Ezt hívom cselekvő igének. Van a cselekvő meg a passzív ige. Passzív az, amikor elszenvedjük a dolgokat, aktív az, amikor például a pap azt mondja, megkeresztellek téged az atya, a fiú és a szentlélek nevében. Akkor az igével cselekszik, az elhangzott szó maga a cselekvés. Arra törekszem, hogy amit mondok, az cselekvés legyen.

Úgy hangzik, mintha a slam poetry ars poétikája lenne.

Az enyém mindenképpen.

Pion István (1984) költő, slammer, újságíró, szerkesztő, amatőr színész. Lackfi János és Jónás Tamás hatására kezdett komolyabban foglalkozni a költészettel, 2006 óta jelennek meg versei. 2013-ban jelent meg a Helikon gondozásában Atlasz bírja című kötete, melyet az első slam poetry szöveggel rendelkező verseskötetként aposztrofálnak. A hazai slam poetry egyik kiemelkedő figurája, slambajnokságok díjazottja. Szerkesztőként számos könyvet jegyez. Kulturális újságíróként és szerkesztőként dolgozott a Magyar Hírlapnál és Magyar Nemzetnél, főszerkesztette a XV. kerületi ÉLETképek című közéleti lapot, írt a zoom.hu kulturális rovatába, dolgozott a Népszavánál, 2020 novembere óta a Pesti Hírlap főszerkesztője volt, ahol pár nappal ezelőtt mondott fel, több más szerkesztővel és kollégával egyetemben. Mint a 24.hu írta: Pion István nem nyilatkozott az okokról, de az egyik szerkesztő elmondta: vállalhatatlannak tartják az előző heti, Márki-Zay Péter idézetekkel megjelent címlapokat.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email