22_03_29_erdmost_nincskep

Élet a fagyban és a képeken

22_03_29_erdmost_nincskep

Élet a fagyban és a képeken

Kércz Tibor, aki 2017-ben elnyerte az Év Fotográfusa címet, 2019 januárjában tizenegy napon át fotózott a Yellowstone Nemzeti Parkban. Szombaton este a Parkvárosi Közösségi Házban hozta testközelségbe a világ első nemzeti parkjának téli arcát egy élménybeszámolóval egybekötött vetítéssel.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Kércz Tibor munkái nemcsak a fotós világban, de a közönség számára is közkedveltek és ismertek. Fényképezőgépével bejárta Új-Zélandot, Costa Ricát, Kanadát, Izlandot és Európa számos más országát, – és még hosszan lehetne folytatni a sort -,de ami talán a legközelebb állhat a szívéhez, az az élet a fagypont alatti világban: a téli japán Hokkaido-szigetétől az Északi-sarkvidéken át a Déli-sarkig. Útjai során készült képiből pedig rendre kiállításokat szerveznek Érden is, ahogy a fővárosban és az ország több pontján, mint ahogy külföldön is sok országban állították ki fotóit, melyekkel számos díjat (köztük több fődíjat) ért el hazai és nemzetközi fotópályázatokon.

Szombaton este a Parkvárosi Közösségi Házban a tavalyi Yellowstone-ban tett látogatásáról tartott képes élménybeszámolót, ahova szintén télen utazott, mert – ahogy azt az Érd TV-nek mondta, – a hideg, havas környezet és annak vadvilága foglalkoztatja, amerre jár, ott a havat keresi. Így került hát tavaly januárban a világ legrégebbi nemzeti parkjába, Yellowstone-ba, aminek nemzeti parkká nyilvánítása érdekes módon épp egy fotós (William Henry Jackson) és egy festő (Thomas Moran) munkájának is köszönhető, akik elkísérték Ferdinand Vandeveer Hayden geológust a területre, és olyan illusztrációkat, illetve fényképeket készítettek a kutató jelentéséhez, aminek áttanulmányozása után a kongresszus 1872-ben nemzeti parkká minősítette a gejzíreiről ismert, 8980 négyzetkilométer nagyságú területet. Mindezt Kércz Tibor mesélte el a hallgatóságnak, aki képeket is mutatott a 19. század végi expedícióról.

Az érdi fotográfus és úti, illetve fotós társa, Komáromi Csaba speciális járművel barangolta be a területet. Ott tartózkodásuk alatt különben -5 és -22 Celsius fok között ingadozott a hőmérséklet, és a tél arra is jó volt, hogy az évi 3 millió turistával, akik Yellowstone-t leginkább nyáron ellepik, ne fussanak össze véletlenül sem. De hogy a természetfotósok élete nemcsak a fagyban eltöltött hosszú órák munkája miatt nem lehet túl egyszerű, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a két magyar fotográfus kénytelen volt megdönteni saját rekordjukat sprintben egyszer a térdig érő hóban, amikor egy bölénycsorda indult meg feléjük. A fotós azért a kocsihoz érve még megállt, és készített pár képet az akkor már hozzájuk viszonylag közel érő marcona patásokról. A szombati vetítésen a közönség megcsodálhatta ennek a kalandnak az eredményét is, illetve láthattunk fotókat többek között prérifarkasról, vapitiről, jávorszarvasról, vidrákról és trombitás hattyúkról, na meg a hófedte, gejzírektől pöfékelő tájról.

A fotográfus egyébként a „White Yellowstone” című sorozatával elnyerte a Non-Professional Nature/Wildlife kategória aranyérmét a PX3 Prix de la Photographie Paris 2019 nemzetközi fotópályázaton. Vörös hiúzt és farkast azonban nem találtak tavaly januárban ott, ezért még tervezik, hogy visszautaznak egyszer Yellowstone-ba, tudtuk meg Kércz Tibortól.

Aki most lemaradt a kiváló érdi fotográfus yellowstone-i útjának beszámolójáról, február 25-én 17 órakor a Magyar Földrajzi Múzeumban meghallgathatja és láthatja, milyen volt legutóbbi expedíciója Szibériában. A Múzeumbarát Kör legközelebbi rendezvényén ugyanis „Természetfotósként extrém körülmények között a Sailugem Nemzeti Parkban”  címen tart majd képes beszámolót és előadást Kércz Tibor, ahogy azt dr. Kubassek János, múzeumigazgató bejelentette a szombati esemény végén. 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email