Day: december 20, 2018

A Csillag születik című televíziós tehetségkutató műsor egykori győztese, Mészáros János Elek lépett fel az érdi Kálvin téri református gyülekezet templomában még hétfő este. Mint azt a közösség vezetője elmondta, a zenés-verses előadásnak a karácsonyi ráhangolódás mellett jótékonysági célja is volt ezúttal.
A Magyar Vöröskereszt véradást szervez december 21-én, 12:00-18:00 között a százhalombattai Polgármesteri Hivatal B épületében (Szent István tér 3.). A véradásra várnak minden olyan 18-65 év közötti önkéntest, aki az elmúlt fél évben nem csináltatott tetoválást, illetve testékszert, súlya meghaladja az ötven kilogrammot, és egészségesnek érzi magát.
Nemrég kapott értesítést a városvezetés arról, hogy kiírhatja a közbeszerzést a magasépítési munkákhoz, így elindulhat a Szociális Gondozó Központ és az iskolák fejlesztése. A jelenleg folyó útépítések hamarosan befejeződnek, a kivitelező még az utolsó munkákat végzi a téli leállás előtt – tudtuk meg T. Mészáros András polgármester évértékelő sajtótájékoztatóján.