Játszótéri eszközöket újított fel a Fidelitas
2017
szept. 26

Játszótéri eszközöket újított fel a Fidelitas

A Rákóczi utcai játszótér padjait, illetve a játékok több elemét újrafestette a Fidelitas érdi csoportja kedd délután. A játszótérre ellátogatott dr. Bács István alpolgármester is, aki beszámolt a városban épülő új játszóterekről.

Tovább...
Még az idén új játszóterek épülnek Érden
2017
aug. 31

Még az idén új játszóterek épülnek Érden

Érd Megyei Jogú Város közgyűlése rendkívüli ülést tartott csütörtök délelőtt. A képviselők hat napirendi pontot tárgyaltak, melyből három parkvárost érintette. A testület elfogadta a Töhötöm utcában tervezett játszótér megvalósításáról szóló beruházási célokmányt is. Ezzel együtt idén három új játszótér épül a városban, egy pedig megújul és kibővül.

Tovább...
Még az idén új játszóterek épülnek Érden
2017
ápr. 19

Még az idén új játszóterek épülnek Érden

Még az idén három új játszóteret fognak átadni Érden - jelentette be T. Mészáros András polgármester szerdai sajtótájékoztatóján. A városvezető ezt annak kapcsán nyilatkozta, hogy jövő héten tárgyalja a város a tavalyi évi zárszámadást, amelynek előkészítésekor elhatározták, hogy 2017-ben három új játszóteret is át szeretnének adni a város különböző pontjain.

Tovább...
Új játszótér Parkvárosban
2017
ápr. 12

Új játszótér Parkvárosban

Ma délelőtt átadták az Interspar bevásárlóközpont parkolójával szomszédos játszóteret, amely az önkormányzat és a SPAR Magyarország Kft. együttműködésének köszönhetően épült meg.A környék gyermekei azonnal birtokba vették a nettó 13 millió forintból megépült játszóteret, ahol forgóhinta, mászóka, csúszdák és hinták, valamint mászóvár várja a kicsiket.

Tovább...
Új szabadidőparkot avattak Parkvárosban
2016
nov. 8

Új szabadidőparkot avattak Parkvárosban

Kedden délelőtt hivatalosan is átadták Érd egyik legimpozánsabb szabadidőparkját Parkvárosban az Égerfa utcában. Az új játszótéren a kicsik és a nagyok egyaránt megtalálhatják számításaikat, hiszen a kosárlabdapálya, az óriás játszóhajó és a képesség- és készségfejlesztő játékelemek éppúgy megtalálhatók, mint a felnőtt játszóeszközök.

Tovább...
Hamarosan elkészül az Ébenfa utcai szabadidőpark
2016
aug. 24

Hamarosan elkészül az Ébenfa utcai szabadidőpark

Fejlesztések a parkvárosi Ébenfa utcában. Az egyik beruházásnak köszönhetően új kikapcsolódási lehetőséget kapnak az ott élők, másrészt megoldódnak a vízelvezetési gondok. Jó ütemben halad a rendszer kiépítése, amely pénzügyileg még a szennyvízcsatornázás B programjában valósul meg.

Tovább...
Játszótér épül az Ébenfa utcában, tornaterem a VMG-ben
2016
ápr. 6

Játszótér épül az Ébenfa utcában, tornaterem a VMG-ben

Várhatóan ősszel új játszóteret adnak át Érden az Ébenfa, Égerfa és az Almafa utca találkozásánál, közölte T. Mészáros András polgármester. Az új parkvárosi szabadidő parkban minden korosztály megtalálhatja majd a számára megfelelő kikapcsolódási lehetőségeket.