22_03_29_erdmost_nincskep

Felújítás a Fészekben

22_03_29_erdmost_nincskep

Felújítás a Fészekben

A télen elnyert Jószolgálat-díj mellé járó kétmillió forintot érdi átmeneti gyermekotthona felújítására fordította a Fészek Gyermekvédő Egyesület. A munkálatokban egy nevelőszülő, no meg az otthon munkatársai is segédkeztek. A Karolina utcai intézménybe pár nappal iskolakezdés előtt látogattunk el.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Fészek Gyermekvédő Egyesület több mint huszonöt esztendeje működik; munkásságukat februárban Jószolgálat-díjjal ismerték el. A rangos kitüntetés kétmillió forintos pénzjutalommal járt, amit érdi gyermekotthonukra fordítottak.

Mint Kisnémet Dávidné, Irma, az otthon vezetője tudósítónknak elmondta, nagyon jókor jött a pénzjutalom, ugyanis egy éve ázik a ház teteje; ez két szobát is érintett. A hatszázezer forintba kerülő javítást a nyár elején elvégezték, augusztusban pedig – amikor a gyerekek táboroztak – sor kerülhetett a tizennégy férőhelyes otthon szobáinak, közösségi helyiségeinek, nappalijának és étkezőjének kifestésére is, méghozzá egy festő szakmájú nevelőszülőjük segítségével – hiszen a Fészek egyesület nemcsak átmeneti otthont tart fenn, hanem országos  nevelőszülői hálózatot is működtet. 

A fennmaradó összegből a bútorzatot is felújították: új matracokat, ágyneműhuzatokat vásároltak, lecserélték a gyerekek elhasznált irodai székeit, és több íróasztalt is.

Vásároltak apróbb berendezési tárgyakat, az étkezőben, a nappaliban és a folyosón pedig világosabb LED-izzósra cserélték a régi világítótesteket.

Az átalakításból az otthon munkatársai is kivették a részüket; ott-jártunkkor, augusztus utolsó napjaiban már csak a takarítás volt hátra. Irma, az otthon vezetője függönyöket, terítőket varrt – utóbbit a lánya menyasszonyi ruhájának finom anyagából.

Átválogatták a játékokat, kitisztították a szőnyegeket is, hogy hétfőn már megújult környezetben kezdhessék a tanévet az átmeneti otthonban élő gyerekek.

A rendelkezésre álló pénzből nem sikerült minden régi bútort lecserélni; többek közt erre szánják majd azt a pénzt, ami a szeptember 15-ei jótékonysági futáson folyik majd be. A Szekeres Adrien védnökségével zajló rendezvényről itt olvashatnak részleteket.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email