Minden hír

Az érdi Szenior Akadémia – amit a Milton Friedman Egyetem szervez immár több év óta – utolsó idei előadásán az érdeklődök újfent teljesen megtöltötték a művelődési központ előadótermét. S hogy ez rendre így van, már önmagában garanciát jelenthet arra, hogy az előadássorozat nem szakad meg.
Díjátadással kezdődött a képviselő-testület mai ülése. Pálokné Vermes Andrea területi védőnőnek ítélték az Érd Város Szociális Munkájáért Díjat, míg az Érdi Építészeti Nívódíjat Fügedi Attila és Nagy Balázs, az Érdi Építő Mérnöki Iroda Kft. munkatársai vehették át, a Marianum iskola bővítéséért.
A Kortárs folyóirat szerkesztősége még az 1990-es években alapított díjat olyan szerzőknek – íróknak, költőknek, publicistáknak, képzőművészeknek –, akik az adott évben publikáltak a lapban, és addigi életművük, művészi teljesítményük alapján érdemesnek bizonyultak az elismerésre.