Minden hír

Itt az új év, amikor újult erővel vetjük bele magunkat a mozgásba és ezzel együtt az egészséges életmódba. Paule Tímea személyi edzővel beszélgettünk arról, lehet-e hinnünk a gyors megoldást kínáló diétáknak, mit és hogyan érdemes sportolnunk, de szóba kerültek például a kismamák is.
Ez volt az első eset, hogy a Sirius állatmenhelyére nem került be kóbor kutya szilveszter éjjel. Elsején reggel behoztak egy négylábút, de szerencsére meglett a gazdája. Az önkéntesek ugyanakkor sok rémült, kóborló állatot hazasegítettek az éjszaka, és találtak elpusztult kutyát is.
Petárdastopot kérnek szilveszterre az állatvédők a pirotechnikai eszközök erős hang- és fényhatásai miatt, az LMP pedig törvénymódosító javaslatot nyújt be a petárdázás és a pirotechnikai eszközök betiltásáért. Ezek nem csak az állatokra veszélyesek: súlyos, akár halálos sérülést is okozhatnak.
A legnagyobb gondossággal, odafigyeléssel kiválasztott ajándéknál is előfordulhat, hogy inkább visszavinnénk a kereskedőhöz. Fontos, hogy tisztában legyünk lehetőségeinkkel, illetve a fogyasztóvédelmi előírásokkal, amelyeket az Innovációs és Technológiai Minisztérium gyűjtött össze az olvasóknak.