Minden hír
Nem készül gyors nyitásra a Szepes. Ha pünkösd után valamilyen gyereknapi kontaktrendezvényt tudunk szervezni – akár korlátozások mellett –, akkor már jól állunk - fogalmazott az Érdi TV-nek Wolf Katalin igazgató, aki beszélt arról is, hogy milyen feladatokat tudnak elvégezni a zárás ideje alatt.
Az Érdnyugat Egyesület 2021 tavaszán hagyományteremtő szándékkal - és idén virtuálisan - növény csere-bere programot tervez. Az egyesület csoportjában hirdethetik meg a résztvevők a számukra feleslegessé vált növényeket, akik pedig éppen zöldítenek, jelentkezhetnek értük. Az akció május 10-ig tart.
Az elmúlt két évtizedben több mint 50 százalékkal csökkent a hazai fecskeállomány, azaz mára minden második madár eltűnt az ereszek alól. A folyamat megállítása, megfordítása közös érdekünk. A tavasz közeledtével még van idő kihelyezni a műfészkeket.
Többlépcsős újraindításban gondolkodik a kormány, akkor is, ha ma az adatok az újraindításra és a nyitásra még nem adnak okot – mondta csütörtök délelőtt Gulyás Gergely, hozzátéve: a következő hetekre vonatkozó terveket pénteken jelenti majd be a miniszterelnök.
Szombaton a horgászok három helyszínen takarítanak. Fél nyolckor találkoznak a Molnár utca végén, a Duna-parton, és tíz-tízfős csapatokban vágnak neki a szemét felszámolásának. Önkéntesek a helyszínen csatlakozhatnak, a tízfős limit erejéig. Addig is lássuk, mi mindent rejtett egy hulladékhalom.
Kipufogót akart lopni egy érdi telephelyen parkoló autóból két tárnoki férfi. A tulajdonos megzavarta őket, a menekülő tetteseket pedig elkapták a rendőrök. Mint kiderült, a kipufogólopás csak a jéghegy csúcsa volt, a bűnlajstromon kábítószer-birtoklás, közokirat-hamisítás és csalás is szerepel.
Kívánságládát helyeztek el a Barátság Kulturális Központban, felmérni, hogy a közönség milyen programot látna szívesen. Az ötleteket az árkádok alatt elhelyezett postaládába lehet bedobni.
1 441 706 embert oltottak be, ebből 421 915 már a másodikat is megkapta. 6502 az új fertőzött, ezzel a járvány kezdete óta összesen 539 080 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Március 31-én véget ér a zökkenőmentes átállásra biztosított három hónapos időszak. A vállalkozások 98 százaléka átállt az új rendszerre. Így a magánszemélyek részére kiállított számlákat is látja majd a NAV - ugyanakkor a vevő személyes adati anonimak maradnak.
A Sinopharm és a Pfizer vakcinából érkezett eddig a legtöbb Magyarországra A magyar kormány a lekötött Pfizer-BioNtech oltóanyag mennyiségét az eddigi 6,5 millió adagról 10,9 millióra növelte. Így Magyarország már összesen 31 millió adag oltóanyagot kötött le
Az Index cikkére hivatkozva az Erdmost is megírta, hogy újabb szigorításokra kerülhet sor húsvét előtt, hogy elejét vegyék a húsvéti nagy mozgásoknak. Gulyás Gergely szerint azonban az állítás minden valóságalapot nélkülöz.
Visszaesett a hazai élelmiszerek aránya a Magyarországon jelenlévő tíz legnagyobb kereskedelmi lánc üzleteiben.A Nébih honlapján közzétett tájékoztatás szerint az összkínálatban a magyar termékek aránya 70 százalék körüli. A legnagyobb csökkenést a nemzetközi kereskedelmi láncok polcain mérték.
Alig két év szünet után új szerepkörben, erőnléti edzőként tért vissza az Érdi VSE-hez az együttes korábbi jobbhátvédje, Ország Péter, aki játékosként közel egy évtizeden keresztül erősítette az érdieket. Ország Péter szívesen tért vissza Érdre, hiszen kilenc évet húzott le a csapatnál.
Az Index értesülései szerint a szakemberek szeretnék elejét venni a húsvéti nagy mozgásoknak és további szigorításokra készülnek. Mint írják, egyes kormányzati hírek szerint már semmilyen újabb korlátozás nem lesz, más források szerint viszont még az ünnep előtt regionális szigorítás jön.
Az ÉTH Nonprofit Kft. a 2021. tavaszi zöldhulladék gyűjtését április 03-án szombaton indítja és havi rendszerességgel fogja elszállítani a lakosságtól. A kijelölt gyűjtési napon legkésőbb reggel 7 óráig kell kihelyezni a a zöldhulladékot.
Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata szerdán tette közzé honlapján a március 8. és 14. közötti, európai szintű fokozott ellenőrzésének mérlegét. Egy hét alatt több ezer sofőrnél észlelték a rendőrök, hogy vezetés közben nem használta a biztonsági övet.
A harmadik hullám felfutó szakaszában vagyunk, ezt Dr. Varga Dániel, diósdi háziorvos is tapasztalja, aki arról számolt be az Érd TV munkatársainak, hogy csak ő napi 10-15 tesztet kér. A legtöbb beteg jelenleg a 30-50 év közötti korosztályból kerül ki. Jó hír, hogy közel 400 főt már beoltott.
Étkezési szokásainkhoz szorosan hozzátartozik a vasárnapi rántott hús sült krumplival. Ez önmagában még nem akkora baj, azonban ha a használt étolajat a lefolyóba öntjük, az annál inkább.
Színes fajleíró táblák, látványos röpdék, titokzatos állatnyomok, mezítlábas tanösvény és más izgalmas fejlesztések készültek el és épülnek folyamatosan a Budakeszi Vadaspark zárva tartásának idején. A madaraknak összesen nyolc új, férőhelyet építettek.
Elindult a Lánchíd felújítása, ezért két és fél éven keresztül nem lehet átsétálni a hídon, az autós forgalom elől várhatóan június közepén zárják le a hidat. A közúti forgalomnak várhatóan 2022 végén adják vissza a hídpályát, a gyalogos járdák a 2023 befejezésig munkaterületek maradnak.
Kacsaetető automatát helyezett ki az Élővizeinkért Alapítvány a százhalombattai Csónakázótóhoz - számolt be Vezér Mihály polgármester.
Csőtörésről adott hírt az ÉTV. A törökbálint Ady Endre utcát és környékét érinti a meghibásodás. A helyreállítást délután egy óra körül megkezdték, várhatóan négy órakor indítják újra a szolgáltatást.
A benziné négy, a gázolajé két forinttal nő.
A következő héten 276 ezer idős beoltására van elegendő vakcina. A kórházi oltópontokon Pfizerrel és Sputnyikkal, a háziorvosi praxisokban AstraZenecával oltanak. Kevés a vakcina, így a háziorvosok a héten csak tíz-tíz embert tudnak beoltani, és 19-et Pfizer, 25 főt Sputnyik oltásra küldeni.
Március 18-21. között oltópontot létesítenek Százhalombattán - tájékoztatott közösségi oldalán Vezér Mihály polgármester. 864 adag Pfizer vakcinát kap az Egészségügyi Központ, amellyel a 60 év feletti regisztráltakat oltják majd be, egy központi lista alapján.
Március 21-e a Down-szindróma világnapja. Ezen a napon többek közt azzal fejezhetjük ki szolidaritásunkat, megértésünket irántuk, hogy felemás zoknit húzunk. A Bundáskenyér vendége Kisari Károly, a Rejtett Kincsek Down Egyesület elnöke volt, aki idei akciójukról is beszélt a hallgatóknak.
Súlyosabb megbetegedést okoz a koronavírus brit mutációja, és körülbelül öt évvel csökkent a kórházba kerülők átlagéletkora - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
1 millió 397 ezer a beoltottak száma, 3456 az új fertőzött és elhunyt 195 beteg.
Leégett egy család háza kedd este. Az édesanya elhunyt, a három kisfiú (10, 11 és 13 évesek), valamint a 17 éves nagylány és az édesapa egyedül maradt. Egyelőre rokonoknál laknak, de mindenük odaveszett. Az Érdligeti iskola gyűjtést indított számukra, főleg ruhaneműt, élelmiszert várnak.
Érdi hírességeket kérdeztünk, hogyan vélekednek az oltásról. Aki válaszolt: Novák Péter színész, zenész, műsorvezető; Erdélyi Mónika műsorvezető és videoblogger; Szabó Ádám zenész, és Lajsz András, a koktélkirály.
Ki kérhet mentességet az építményadó megfizetése alól? Mit tehetünk, ha nagyobb (vagy épp kisebb) arányú kedvezményre vagyunk jogosultak, mint tavaly? Lehet-e kérni részletfizetést, és ha igen, mikor? Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.
Árokba hajtott egy autó Százhalombatta közelében szerda reggel. A baleset az M6-os autópálya és a 6-os főút közötti lehajtón történt.
1032 Pfizer/BioNTech oltást adnak be március 19-én 13 és 19 és 20-án 8 és 19 óra között a dr. Romics László Egészségügyi Intézményben. Bárány Zsolt főigazgató közölte, a 60 évnél idősebb, oltásra regisztrált lakosok értesítéséről és beosztásáról később kapnak és adnak tájékoztatást.
Kigyulladt egy családi ház Érden, a Barca utcában. Az érdi hivatásos tűzoltók három ott lakót hoztak ki a teljesen kiégett épületből, melynek lángjait két vízsugárral előbb körülhatárolták, majd megfékezték. Az egységek gázpalackot is kihoztak a házból- írja a Katasztrófavédelem alkalmazása, a VÉSZ.
Elkezdődött a Kopolya utca aszfaltozása Tárnokon, ahol hamarosan felújítják az iskolaudvar pályáját. A helyi városvezetés folyamatosan egyeztet az ÉTH-val a hulladékgyűjtés részleteiről, de az érdi ipari parknál és a Vadlúd utcánál létesülő körforgalomról is vannak fejlemények.
Hivatalos közleményben tudatta közösségi oldalán az ÉRD női kézilabda csapata, hogy a klub két fiatal saját nevelésű tehetségével, Kiss Dorottya Zsófiával és Kóka Mariannal is hosszútávú, a 2023/24-es szezon végéig szóló szerződést kötött.