22_03_29_erdmost_nincskep

Hamarosan itt a plató?

22_03_29_erdmost_nincskep

Hamarosan itt a plató?

250 ezer adag Szputnyik vakcinával oltanak a héten. 114 ezer adag Pfizert második körben adnak be, 32 ezer adagra pedig a háziorvosok szervezhetnek oltandókat. Jelenleg is dolgoznak AstraZenecával, Modernával és Sinopharmmal. Az AstraZenecával kapcsolatban a hatóságok várják az EMA állásfoglalását.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Kiemelkedő hetet zártunk: soha annyi oltást nem adtunk be, mint az előző oltási héten – közölte György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője a szerdai sajtótájékoztatón.

Egy hét alatt 526 ezren kapták meg az első, 252 ezren a második oltásukat. Folytatódik a pedagógusok oltása, Pfizer vakcinával. Azok, akik három hónapon belül igazoltan koronavírus-fertőzésen estek át, vagy más okból nem tudnak megjelenni az oltópontokon, később is megkaphatják az oltást – jegyezte meg.

Eddig 3,9 millióan regisztráltak, közülük 1,6 millióan még várnak a  védőoltásra. Ennyi vakcina továbbra sincs az országban, ezért a továbbiakban is az határozza meg az oltás ütemét, hogy mikor és mennyi oltóanyag érkezik – tette hozzá.

– Kétfajta vakcinával tudunk oltani a következő napokban: a múlt héten érkezett 250 ezer adag Szputnyikkal, és a ma érkezett Pfizerrel. Miután a miután az orosz oltóanyagot az NNK megvizsgálta és oltásra engedélyezte, csütörtöktől megkezdődhet a kiszállítása a kórházi oltópontokra, ahová a háziorvosok szervezik az oltandókat (praxisonként átlagosan 50 főt küldhetnek oltásra).  Ma érkezdik az oltópontokra 246870 adag Pfizer-vakcina, ebből 114 ezret második körös oltásokra biztosítunk, százezer adagot pedig a holnap kezdődő pedagógusoltás szintén második körére teszünk félre. 32 ezer adagra a megyei oltási munkacsoportok döntése szerint a háziorvosok szervezhetnek oltandókat. Emellett a háziorvosok jelenleg is oltanak AstraZenecával, Modernával és néhol Sinopharm második körös oltások is zajlanak – sorolta György István, aki elmondta azt is: reméli, hogy hamarosan annyi vakcina lesz az országban, hogy a háziorvosok és a kórházak mellett minden arra alkalmas, a fővárosban és a megyékben lévő szakrendelőkben is tudnak oltani.

Az oltóbuszok is folyamatosan dolgoztak az elmúlt napokban, Nógrád és Komárom-Esztergom megyékben több mint húsz településen oltottak. Most pár nap szünet következik, mert a katonák második körös oltására mennek el a buszok, és ha azzal végeznek, újra visszatérnek majd a kistelepülésekre.

Müller Cecília tisztifőorvos a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Európai Gyógyszerügynökség ma, vagy legkésőbb a holnapi napon nyilatkozik az AstraZenecáról, ezt a magyar hatóságok is figyelembe veszik, és ezt követően döntenek a vakcina további alkalmazásáról.

Hangsúlyozta továbbá azt is, hogy a mai 311 fős rekord halálozási adat mögött adattorlódás húzódik meg, mivel az ünnep miatt nem tudtak pontosan jelenteni a kórházak.

A tisztifőorvos reméli, hogy hamarosan platózni fog a járvány, ugyanakkor – hangsúlyozta – még mindig magas szinten állnak a járványadatok.

 

 

 

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email