Bár a tavaszi hideg miatt az általánosnál egy héttel később hajtottak ki a növények, úgy néz ki, idén nem hoznak hűvös időt a fagyosszentek, így már most minden palántát ki lehet ültetni.
Május 14-én, szombaton 16 órakor nyílik meg a Kádár család kiállítása a Szepes Gyula Művelődési Központban.
Május 9-én, délelőtt 11 órától a lakossági riasztó rendszer (MoLaRi) csökkentett üzemű (morgató) próbáját tartják Százhalombattán.
Május 11-én Diósdon a Mandula utcában, május 13-án, pénteken pedig Érd-Parkvárosban lesz áramszünet, mert az E.On tervezett karbantartási munkálatokat végez a hálózaton.
Május 10-én, kedden 14 és 18 óra között ismét véradást szervez a Vöröskereszt területi szervezete az ÉRD Arénába (2030 Érd, Velencei út 39-41.).
Gyors első félidei gólváltás után a második játékrészben ismét az FC Nagykanizsa került előnybe az Érdi VSE vendégeként, majd hazai egyenlítés helyett a zalaiak 3–1-re megnyerték az NB III Nyugati csoportjának 35. fordulójában rendezett rangadót.
Az ÉKFI munkatársai hétfőn többek között locsolnak, kaszálnak, füvet nyírnak és utakat, járdákat állítanak helyre Érd különböző pontjain.
Százhalombatta Önkormányzata idén is tart virágosztást, és ismét meghirdetik a "Tiszta udvar – Rendes Ház" versenyt.
Május 19-től, 16:30-tól minden csütörtökön lesz Kihívás Neked!, vagyis fejlesztő foglalkozás LEGO-val a Parkvárosi Közösségi Házban. Június 2-től pedig minden csütörtökön 16 órától előadás lesz a számítógép és az internet használatáról.
Sok lesz felettünk a felhő, azonban szombaton főleg délkeleten már nagyobb területen szakadozni, vékonyodni kezd a felhőtakaró.