Érdemes a fagyasztott élelmiszereket már előző nap átvinni a rokonokhoz.
Kipróbáltuk, milyen a közlekedés reggel a Fenyves-Parkváros Köznevelési Centrum környékén, autóval és buszon is.
5–2-es idegenbeli győzelemmel kezdte meg az új évadot az Érdi VSE U13-as csapata.
Közösségi korcsolyázásra várják a magányos farkasokat, a szerelmeseket, a családokat.
Idén is megrendezik az AVL-Érdi Jazz Fesztivált, már nyolcadik alkalommal, szeptember 8. és 11. között.
Végül sima, 4–0-s győzelmet aratott a harmadosztályba visszajutó Csornai SE vendégeként az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának 7. fordulójában.
Vasárnap délután a nyár eleji nagy sikerre való tekintettel ismét megrendezték a garázsvásárok vasárnapját, amihez 20 érdi család csatlakozott.
Az érdi önkormányzat ingyenes jogi tanácsadást biztosít az érdiek számára. Havonta kétszer lesz ilyen, először szeptember 5-én.
Harmadjára tartottak rendvédelmi napot Simonpusztán, ahol a rendőrök mellett a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, a honvédség, sőt még az adóhatóság munkatársai is bemutatkozhattak.
Közel ötszáz évvel ezelőtt Érden egyesült II. Lajos magyar király serege a lengyel segédcsapatokkal, majd innen indultak tovább a mohácsi csatába. Erre emlékeztek szombat délelőtt.