Rendszeresen kábelt és egyéb hulladékokat égetnek a Zólyomi utcában, az így felszálló éjfekete füsttől se teregetni, se a gyerekeket a szabadba kiengedni nem lehet. Egy most Érdre költöző és egy már három éve ott lakó kisgyermekes édesanya mondta el nekünk: tanácstalanok, kihez forduljanak.
A nagy hőségre való tekintettel Érden a Bem téren és a Stop Shop környékén a városrendészet munkatársai osztanak vizet az arra járóknak, míg a főtéren az Érd és Térsége Víziközmű lajtoskocsijából vételezhetünk vizet.
Az Érdi Spartacus SC hat sportolója összesen tizenöt kategóriában indul a június 24. és 28. között Kazanyban rendezendő szumó Európa-bajnokságon, ahol az U21-es, U23-as és felnőtt korosztályok méretik meg magukat.
Kíváncsiak voltunk, hogy bírták Nánásiék, a nagy utazók a karantént. Bezárkózás helyett kisboltot nyitottak Balatonakarattyán, mostanra pedig elindult a TV2 stúdiójában a Séfek séfje 3. évadának forgatása is.
A kormány megfelelően kezelte a koronavírus járvánnyal kapcsolatos válságot, a baloldali önkormányzatok viszont visszaéltek a helyzetükkel – így értékelte az elmúlt hónapok tapasztalatait az érdi Fidesz frakcióvezetője. Simó Károly szerint különösen a város vezetés kommunikációja volt hiányos.
Az állandó törökbálinti lakhellyel rendelkező, nappali tagozatos középiskolás és 8. osztályos, szociálisan hátrányos helyzetű tanulók pályázhatnak tanulmányi ösztöndíjra július 1-ig Törökbálinton.
Június 16-án kezdte meg a vízvezeték építési munkálatokat a Fővárosi Vízművek Budaörsön, a Budapesti úton, ahol egészen augusztus 31-ig végzik az útfelbontással is járó munkálatokat.
Véget ért a tanév, ezzel egyidőben számos diák vállal nyári munkát. Az Érd FM 101.3 megkérdezte Salgó Attilát, a Nemzeti Adóhivatal sajtóreferensét, mire figyeljenek azok, akik diákmunkát vállalnak.
A tervek szerint július 11. és augusztus 22. között öt biciklitúrát is szervez az Érd Körbe Egyesület. Az eseményeken résztvevők a Váli-völgyben, egy Duna-menti körön, etyeki és csepeli túrán is részt vehetnek, de nem marad el az éjszakai városkerülés sem.
Életbe lépett a Müller Cecília országos tisztifőorvos által elrendelt hőségriadó. Ez - az erről szóló kormányrendelet szerint - rendkívüli időjárási helyzetnek számít és rendkívüli intézkedések elrendelését is indokolja – írja az MTI.