Megkezdi nemzetközi szereplését is a 2018/2019-es szezonban az ÉRD női kézilabda csapata, amely az EHF-Kupa utolsó, harmadik selejtezőkörében, a csoportkörbe jutásért rendezett párharc első mérkőzésén a norvég Storhamar Handball Elite együttesét látja vendégül az ÉRD Arénában, november 10-én, szombaton 18 órakor.
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIV. törvény 54. §-a alapján, a 323/2017. (XII.21.) határozatában foglaltakra figyelemmel, 2018. november 29-én, 17 órától KÖZMEGHALLGATÁST tart.
2031-ről 2138-ra emelkedett a Pest megyében eddig regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma, míg országosan 710 új esetet regisztráltak, ezzel Magyarországon eddig 15 170 fertőzöttet azonosítottak.
A szezonnyitó győri vendégjátékkal párhuzamosan jelentette be Csőzik László polgármester a város közgyűlésén, hogy 2021. január 31-ig Fenyőházi-Nagy Andreát nevezi ki az Érdi Sport Kft. ügyvezetői pozíciójára. Interjú.
November 9-étől három héten keresztül minden hétvégén - elsősorban tartós - élelmiszert gyűjt az Ága-Boga a Nagycsaládosok Országos Egyesülete szervezésében a rászoruló családoknak a parkvárosi CBA-ban.
Negyedik helyen zárt 200 vegyesen a százhalombattai rövidpályás úszó ob második napján az Érdi Úszó Sport Kft. versenyzője, Joó Sára.
Nem bírt a harcosan védekező DVSC-vel, s 31–24-es vereséget szenvedett hazai környezetben a női kézilabda NB I negyedik körében az ÉRD. Horváth Roland együttesében az új kazah átlövő, Dana Abilda megszerezte első góljait.
Orbán Viktor újabb járványügyi intézkedéseket jelentett be közösségi oldalán szerdán.
Túl vannak az első napon az úszók a százhalombattai rövidpályás országos bajnokságon. Az Érdi Úszó Sport Kft. hat sportolója szállt vízbe a versenynapon.
December 2-án, advent első vasárnapján megkezdődik az idei melegétel-osztás az Emma utca 8. szám alatt, a szociális ágazat és az egyházak együttműködésével. Az akció február végéig, vagy ha nagyon hideg lesz a tavasz, akár március végéig is tart majd. Aki szeretné adományaival segíteni az ételosztást, vagy téli ruházatot ajánlana fel a rászorulóknak, cikkünkben megtalálja az ezzel kapcsolatos információkat is.