Éppen pedagógusnapon nyílt új kiállítás a Szepes Gyula Művelődési Központban "Alkotó oktatók" címmel, melyen érdi rajztanárok képzőművészeti darabjait mutatják be.
A pedagógusnap változó ünnep: minden év júniusának első vasárnapján köszöntjük a köznevelésben és a felsőoktatásban dolgozókat
Egyre több csoport van a Facebookon, kifejezetten a helyi közösségeknek, amelyek azt hirdetik, hogy ne dobjuk ki a már nem használt holminkat, hanem inkább cseréljük el valakivel, akinek még hasznos lehet.
Itt a hosszú hétvége, kellemes idő van odakint, de van-e bosszantóbb annál, amikor pihenni szeretnénk és a szomszéd beröffenti a benzines fűnyírót?
Pünkösd a kereszténység harmadik legnagyobb ünnepe a karácsony és a húsvét után, valamint a tavasz köszöntése, melyet néphagyományokkal és családi pihenéssel ünnepelhetünk.
Ezen a szombaton is rendkívüli nyitvatartással várják a személyazonosító okmányok cseréje miatt érkező ügyfeleket a kijelölt kormányablakok; Budapest és Pest megye valamennyi kormányablaka, vidéken pedig több mint 120 kijelölt kormányablak 8 és 14 óra között fogadja az érkezőket.
A pünkösd vasárnapra eső június 5-e helyett június 8-án (szerdán) éjfélig érvényesek a május havi és második félhavi bérletek a MÁV-Volán-csoport járatain.
Június 4-e a nemzeti összetartozás napja. Ebből az alkalomból városunkban is megemlékezést tartottak a a kutyavári országzászlónál.
Rendhagyó sétára invitálta az időseket az Érdi Rendőrkapitányság és a Szepes Gyula Művelődési Központ.
Egy sávon halad a forgalom a Dunaújváros felé vezető oldalon.