monitoring-g39634aa6f_1920

Figyelő szemek vigyáznak a diósdiakra

monitoring-g39634aa6f_1920

Figyelő szemek vigyáznak a diósdiakra

Üzembe helyezték a városi térfigyelő rendszert.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A kamera rendszer 24 órában, összesen 17 ponton figyeli a közterületeket és a városba vezető utakat – olvasható a település polgármesterének Facebook-bejegyzésében.  Spéth Géza úgy fogalmazott, hogy Diósdot nem lehet úgy megközelíteni, sem elhagyni, hogy az ne legyen rögzítve.

A rendszert a jogszabályoknak megfelelően a rendőrséghez kötötték be, továbbá a felvételeket is ott rögzítik. Ennek köszönhetően a rendőrök munkája is hatékonyabb lehet, hiszen ez nagy segítséget jelenthet a felderítésben – írja a polgármester.

diosd_utak

A kamerák professzionális, magas felbontású térfigyelők, melyek korlátozott látási viszonyok között – éjjel, ködben is –  jól látható képet rögzítenek melyen arcok  és rendszámok is felismerhetőek.

A folyamatosan működő rendszer a közbiztonság terén is érzékelhető változásokat hozhat, hiszen a tapasztalatok azt mutatják, hogy egy-egy ilyen rendszer esetében az üzembehelyezést követő rövid időszakban már érzékelhető a javulás.

 

 

forrás: Spéth Géza Facebook-oldala, fotó: pixabay.com

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email