Milyen könnyű volna egyszerű választ adni arra az előző számunkban feltett kérdésre, „hogyan nem lett Érdnek 60 milliárdja útépítésre?”. Csak elő kellene venni az elmúlt két év mindent magyarázó mumusát: elvitte a Covid. Ez még akár igaz is lehetne, hiszen 2020 márciusától az országban fű sem nőtt, nem hogy út épült volna. Ám térjünk ki arra is, volt-e bárki, aki komolyan számolt volna Kósa Lajos fedezet nélküli ígéretével?
Közélet
A Fidesz alig leplezett várakozásai ellenére nem távolították el polgármesteri székéből Csőzik Lászlót, Érd ellenzéki polgármesterét. Az Átlátszó cikke.
Budapest és Miskolc után Érd lesz a harmadik olyan város, ahol a város fejlesztési irányainak meghatározása érdekében élnek a közösségi gyűlés lehetőségével.
Nem Bősz Anett lett Érd képviselője a Parlamentben, viszont úgy néz ki, hogy Karácsony Gergely helyetteseként a Főpolgármesteri Hivatalban – egyik feladataként a sokból – alkalma lesz az agglomeráció és a főváros együttműködését erősíteni.
A Tárnoki közélet Facebook csoportban tették közzé az alábbi képeket. Bár egyelőre a kommentelők is csak találgatnak, egy biztos, a tárnoki körforgalom jelenleg így néz ki.
Budapesten és Pest megyében akár két hónapot is kell várni szabad időpontra, ha lejárt személyi okmányainkat szeretnénk megújítani.
Szentgáli Antal, bajai születésű mérnök, világutazó, író, műfordító, zeneszerző, közéleti személyiség, a Magyar Földrajzi Társaság tagja, aki 1901-ben barátját, Gubányi Károlyt követve részt vállalt a mandzsúriai vasút építésében, majd egy évtizeden keresztül élt Vlagyivosztokban, ahonnan pedig bejárta a Távol-Keletet.
Március 15-e alkalmából Csőzik László polgármester átadta a város kitüntetéseit. A közgyűlés posztumusz a tavaly év végén tragikus hirtelenséggel elhunyt Mórás Zsoltnak ítélte az Érd Város Díszpolgára Kitüntető Címet, amit Mórás Zsolt lánya vett át.
Nehéz helyzetben van, akit nem érdekel különösebben a közélet, azt gondolja, mindenki megéri a pénzét, de most mégis szavazna.