Hamisított szalámit találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei egy budapesti vásárcsarnokban működő húsboltban tartott célellenőrzés során, az ellenőrök azonnali hatállyal elrendelték a kifogásolt termék forgalomból való kivonását, a vele megegyező élelmiszerek visszahívását, és megtiltották további forgalmazásukat is.
A budapesti Gyermekvasút a hosszú hétvégén is várja a kirándulókat: a vonatok 40-50 percenként indulnak a végállomásokról. A tavaszi szünetben nosztalgiavonatok is közlekednek.
Ha Érdre és az élővízre gondolunk, sokaknak egyből a Duna jut eszébe. Pedig a környék vízi élővilága sokkal gazdagabb. Erről beszélgettünk Kállainé Szerényi Júlia biológussal, biológia–kémia szakos tanárral.
Hivatalos honlapján jelentette be az ÉRD NB I-es női kézilabdacsapata, hogy a következő szezontól Horváth Roland együttesét erősíti a DVSC-SCHAEFFLER-től távozó 28 éves kapus, Csapó Kyra.
Csökken a szennyvízben a koronavírus koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kedden a honlapján.
A levegő minőségének fejlesztése érdekében kérdőívet állított össze a Pest Megyei Kormányhivatal Levegő- és Zajvédelmi Osztálya, amelynek kitöltésére kérik Budaörs lakóit.
Budaörsön a Budapesti út, a Tátra utca és a Szakály Mátyás utca egy részén karbantartás miatt áramszünet lesz április 22-én 8 és 15 óra között. Az áramszünetre 129 fogyasztónak kell számítania Budaörsön.
Az Érd Aréna uszodája április 15-én nagypénteken 8-21 óráig tart nyitva, 16-án szombaton 6 és 21 óra között, míg 17-én, húsvét vasárnapján 8 és 21 óra között látogathtaó. Húsvét hétfőn zárva lesz az uszoda.
Szokatlan időpontban, április 13-án, szerdán 18 órakor lép pályára a hetedik helyezett Tatabányai SC vendégeként az NB III Nyugati csoportjának 30. fordulójában az Érdi VSE.
Az önkormányzatok a határidő lejártát követően maguk is eltávolíthatják a plakátokat, majd annak költségét kiszámlázhatják.