korosikdse220528

Férfi kézi: gigászi csatában jutott fel a megyei első osztályba a Kőrösi

korosikdse220528

Férfi kézi: gigászi csatában jutott fel a megyei első osztályba a Kőrösi

Szoros mérkőzésen, hétméteresekkel győzte le 28–27-re a május 28-án, Üllőn rendezett bajnoki döntőn a Ceglédi KKSE II-Abonyt és jutott fel a Pest megyei első osztályba a Kőrösi KDSE férfi kézilabdacsapata.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az alapszakasz mind a tizenhat mérkőzésének megnyerése után a negyed- és elődöntőben is kettős győzelemmel ejtette ki ellenfeleit a Kőrösi KDSE a Pest megyei férfi kézilabda másodosztályban, így a Balázs Tibor és Narancsik Imre által vezetett együttes biztató előjelekkel és sok szurkolóval várta a Ceglédi KKSE II-Abony elleni bajnoki döntőt, hiszen a klub az Üllőn rendezett fináléra szurkolói buszt is indított.

A mérkőzés a jó előjelek ellenére nem indult kedvezően érdi szempontból, hiszen a ceglédiek negyedóra után már 6–2-re, a 21. percben pedig 10–4-re is vezettek és a szünetig sem sikerült jelentősen zárkózni, így 13–9-es hátránnyal vonult pihenőre a Kőrösi KDSE.

A félidőben viszont sikerült rendezni a sorokat és 39. percben Cseh Máté hétméteresével egyenlítettek az érdiek (14–14), s bár fordítani ekkor még nem tudtak, de 19–17-ről is felálltak és az 51. percben Veres Máté találatával először vezettek a meccsen (19–20). A kifejezetten fordulatos rendes játékidő izgalmas végjátéka után azonban nem jutottak dűlőre a felek (23–23) és végül a hétméterespárbajban a Kőrösi hét „büntetőjéből” ötöt belőtt, míg a ceglédiek háromszor is hibáztak, így a bajnoki döntőt a Kőrösi KDSE nyerte meg 28–27-re és feljutott a Pest megyei első osztályba!

Pest megyei férfi kézilabda II. osztály, döntő, Üllő
Ceglédi KKSE II-Abony–Kőrösi KDSE hétméteresek után 27–28 (13–9)
Legjobb dobók: Varga A., Farkas B., Újhelyi 5-5, ill. Gyöngyösi, Cseh, Balázs T. 6-6, Veres 5.

fotók: Kőrösi KDSE

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email