Százötvenmillió forint támogatást ítélt meg a Pénzügyminisztérium a Tárnoki út felújítására – jelentette be szerdán T. Mészáros András, aki elmondta azt is: a beruházás tervezett összköltsége 214 millió forint; az elnyert 150 millió forint feletti összeget, 64 millió forintot a város idei költségvetésének terhére szeretnék biztosítani.
876 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 18 866 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 3 krónikus beteg, így az elhunytak száma 686 főre emelkedett, 4401-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 13 779 fő.
Két mérkőzést játszott egymással az ófalusi Mecset utcai baseballpályán a softball NB I elődöntőjében az Érd Wildcats és az Óbuda-Jánossomorja Rascals, melyek közül mindkettőt simán nyerte a házigazda.
Aki járt már a martonvásári kastélyparkban, minden bizonnyal megcsodálta a mocsári ciprusokat. Hamarosan nem kell elutazni, hogy hasonló élményben legyen részünk: a papi földeknek nevezett területen létesülő érdi városligetben nemcsak a fent említett mocsári ciprus, hanem kínai mamutfenyő is nő majd. Ez utóbbi három példányát ma ültették el a víztározó partján; a munkálatokban T. Mészáros András polgármester, valamint Érd alpolgármesterei is segédkeztek.
Az ÉrdFM Jazzpresszó című műsorának 2018. november 14-iki, szerdai adása.
Dénes Mercédesz nyerte a női birkózók 53 kilogrammos súlycsoportját a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémián, ahonnan az Érdi Spartacus még egy ezüst- és két bronzérmet hozott el.
Az Érd Arénában látta vendégül a Magyar Kupa selejtezőjében az NB II-es Delta RSE Érd az Extraligás DVTK női röplabdacsapatát, amely esélyeshez méltóan két sima és egy szorosabb szettel 3:0-s győzelemmel jutott tovább a nyolcaddöntőbe.
Hagyományosan négy alkalmat szerveznek az Érdligeti Általános Iskolában az idei tanévben is, amikor a nagycsoportos óvodások belekóstolhatnak abba, milyen lesz majd az iskolai élet. Az első alkalomra november 15-én, csütörtökön 16:30-tól kerül sor a Diósdi úti épületben. Ősz lévén a csütörtöki foglalkozáson minden erről az évszakról fog szólni, tudtuk meg Vargáné Balogh Erika igazgatónőtől.
Az ÉrdTv Mozgás című műsorának 2018. november 14-iki, keddi adása.
Egy, a vasútfejlesztéssel kapcsolatos online lakossági fórumra hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Csőzik László polgármester.