22_03_29_erdmost_nincskep

Zökkenőmentesen tud átállni a Marianum

22_03_29_erdmost_nincskep

Zökkenőmentesen tud átállni a Marianum

A november 11-én hatályba lépő intézkedések miatt a Marianum Általános Iskola és Gimnáziumban is történtek változások, melyet Takácsné Tóth Noémi, igazgató osztott meg az Érd FM 101.3-mal.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint ismert, az általános iskolák nyolcadik osztályig a megszokott rend szerint tartanak nyitva. A középfokú oktatásban kilencedik osztálytól digitális munkarend működik. A változásra azonban a Marianumban fel voltak készülve, tudtuk meg Takácsné Tóth Noémi igazgatótól.

„A tavaszi három hónap digitális oktatásának tapasztalatait átbeszéltük a kollégákkal és már október elején elkezdtük kidolgozni a digitális oktatási tervet. Ez el is készült, két héttel ezelőtt öntöttük végleges formába. Minden osztálynak készítettünk digitális órarendet, amiben meghatároztuk, melyek az online, melyek a feladatkiosztós órák. Azt is meghatároztuk, mely évfolyamnak maximum hány online órája lehet” – mondta, hozzátéve, nem érte őket váratlanul a korlátozó intézkedés, ezért a kollégák még egy továbbképzésen is részt vettek, hogy megtanulják a Teams felület kezelését.

„A nyár folyamán igyekeztünk elegendő számú számítógépet is beszerezni, hogy ez zökkenőmentesen tudjon zajlani” – jegyezte meg Takácsné Tóth Noémi, aki elmondta azt is, hogy a rendelkezésre álló technikai eszközöket a diákoknak is kölcsön tudják adni.

Az igazgató beszámolt arról is, hogy eddig három diák fertőződött meg a koronavírussal az iskolában. Egy hatodikos osztály is karanténba került, mert az egyik diák egy napot bent töltött, mire kiderült, hogy pozitív teszttel rendelkezik. Takácsné Tóth Noémi megosztotta, hogy három kollégája is megbetegedett, de ők már meggyógyultak.

A diákok fegyelmezettségével kapcsolatban kifejtette, maximálisan betartják a protokollt.

 „Időnként egy-egy gyermeket figyelmeztetni kell, de szerencsénk van a szülői háttérrel, mert úgy tűnik, a szülők is betartatják a szabályokat a gyermekekkel” – húzta alá, hangsúlyozva, a diákok már maszkban jönnek iskolába, akiknek természetes lett az azonnali kézfertőtlenítés és hőmérés is.

Elmondta, a felsős diákok és tanárok még a tanórák során sem veszik le a maszkot, míg az alsósok a tanórán nem maszkban ülnek, de a folyosón és az udvaron már nekik is kötelező a maszkviselés.


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email