Kigyulladt egy családi ház és egy melléképület teteje Érden, a Tisza utcában. A tűzhöz az érdi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik öt vízsugárral előbb körülhatárolták a tüzet, majd eloltották a lángokat. A helyszínre mentők is érkeztek.
Kisorsolták a TIPPMIX Női Magyar Kupa 4. fordulójának párosításait. Az ÉRD a szintén elsőosztályú EUbility Group-Békéscsabai ENKSE ellen lép pályára, hazai környezetben. A párharcot még ebben a hónapban le kell lejátszani, így rövid időn a bajnokságban és a Magyar Kupában is összecsapnak a felek.
Bősz Anett ellenzéki parlamenti képviselő letelepedett Érden és hivatalosan is bejelentette vagyonnyilatkozatában, hogy a város polgármestere, Csőzik László a házastársa. A térség Fidesz-KDNP-s parlamenti képviselője hárommillióval, 1,8 millió forintra csökkentette banki tartozását.
Kövesse velünk élőben az ÉrdMost-on Érd Megyei Jogú Város Közgyűlésének élő közvetítését.
Második alkalommal adták át hétfőn az Érdi Tankerületi Központ által alapított Aranycsengő Díjat és Díszoklevelet a tankerületi pedagógusnapon a százhalombattai Barátság Kulturális Központ színháztermében.
A civil szervezetek kiemelkedő szerepet vállalnak abban, hogy teljesüljenek Magyarország környezetpolitikai céljai. Az Agrárminisztérium ebben az évben is meghirdeti a civil feladatvállalást segítő Zöld Forrás pályázatot, melynek keretösszege 70 millió forint.
A katásoknak február 25-éig kell elküldeniük a 20KATA nyomtatványt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. A bevételi nyilatkozat tavaly óta az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazással (ONYA) is elkészíthető, így egyszerűbb és gyorsabb a kitöltés, sőt még külön program sem kell hozzá.
A holnapi közgyűlés fontosabb napirendi pontjairól beszélt városvezetői tájékoztatóján T. Mészáros András polgármester. Szó volt a Móra iskoláról, a tanévkezdési támogatás feltételrendszeréről és a közlekedési helyzet javításáról is.
Az M0 autóút déli szektor rekonstrukciója keretében a Deák Ferenc hídon kialakított ideiglenesen áthaladási lehetőséget a betonozási munkák miatt 2019.06.26 (szerda) délelőtt 10.00 órától 2019.06.28. (péntek) délután 13.00 óráig megszüntetik.
Vasárnap délután bombariadó volt Érden és Százhalombattán. Szabóné Berki Bianka, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője arról tájékoztatta az ÉrdFM 101.3 hallgatóit, hogy az álnéven betelefonáló tettes azt mondta, minden egy nő miatt történt, és nincsen és soha nem is volt bombája.