Az elmúlt napokban számtalan felajánlás érkezett a városhoz. Legyen szó szabad szállítási kapacitásról, eszközfelajánlásról vagy pénzbeli adományról, ezekkel a szociális ellátórendszert szeretnék segíteni, ha ez szükségessé válik – mondta el az ÉrdTV-nek Tetlák Örs alpolgármester.
Szigorított a Magyar Földrajzi Múzeum is. Korábban 50 főben maximalizálva a látogatók számát nyitva tartott az érdi intézmény, azonban március 17-től mégis bezárta kapuit.
Az elmúlt 24 órában 677 koronavírus-teszt lett pozitív, ebből 91-et Pest megyében azonosítottak. Elhunyt 91 többségében idős, krónikus beteg, miközben vasárnap 32 ezren kaptak oltást, a második adagot megkapók száma pedig átlépte a 2,5 milliót.
A tavalyihoz hasonlóan nem egy helyszínen és időpontban, de idén is részt vehetünk a Fészek Gyermekvédő Egyesület jótékonysági futásán május 10. és június 10. között.
Lassulhat az internet a koronavírussal kapcsolatos intézkedések miatt - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) kedden a Facebook-oldalán.
A szakképző iskolákban elhalasztják a szintvizsgákat; a gyakorlati képzés leállt, a diákok csak elméleti oktatásban részesülnek, távolról, infokommunikációs eszközök használatával.
Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó Budapest XXII. kerületében, az Angeli utcában. Mint a VÉSZ alkalmazás beszámolt róla, az ütközés miatt az oszlop megdőlt, ezért a helyszínre az áramszolgáltató szakembereit is riasztottták. A műszaki mentéshez a fővárosi hivatásos tűzoltók vonultak.
Négy személyautó ütközött hétfő reggel az M7-es főváros felé vezető oldalán, a 13-as kilométerszelvénynél. A törökbálinti hivatásos tűzoltók megkezdték a mentési munkálatokat. A helyszínen rendőri irányítás mellett, egy sávon halad a forgalom, torlódásra kell számítani - tudatta a VÉSZ.
Minisztériumi utasítás alapján, a járványveszély miatt március 16-ától csak sürgősségi ellátást nyújtanak a dr. Romics László Egészségügyi Intézményben. Kedden délelőtt egy férfi rátámadt az intézet orvosigazgatójára, mert a munkaalkalmassági vizsgálat, amire jelentkezett, nem számít sürgősnek.
Az országgyűlési képviselő keddi reggeli rendkívüli sajtótájékoztatóján többek közt az együttműködés fontosságáról beszélt, illetve arról, hogy meg kell ismernie nemcsak a településeken felmerült problémákat, hanem a helyi vállalkozók nehézségeit is.