22_03_29_erdmost_nincskep

Új játszóteret kaphat Sasváros

22_03_29_erdmost_nincskep

Új játszóteret kaphat Sasváros

A Batthyány iskola újjáépítése, a Zámori - Vadlúd csomópont átalakítása, a nagyállomáson zajló építkezés, a Fehérvári úti egészségház, és egy újonnan létesítendő játszótér is szerepelt az Újtelep - Sasváros Településrészi Önkormányzat április 3-ai ülésének témái közt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az ülést Simó Károly alpolgármester, a 2. sz. választókerület, illetve Mórás Zsolt elnök, a 3. sz. választókerület képviselője tartotta a Batthyány sportiskolában.

Simó Károly a Zámori út – Vadlúd utca kereszteződésében megvalósuló körforgalommal kapcsolatban elmondta: a Modern Városok Program keretében épülő körfogalom pályázati anyagát 2017-ben benyújtották, 2018-ban megérkezett az értesítés, hogy a város elnyerte a szükséges forrást. A tervezési szerződést is aláírták, de a tervek még nem készültek el – erre egy év áll a tervező rendelkezésére, mivel a közműegyeztetéseket is el kell végezni. A pénz a csomópont megépítésére rendelkezésre áll, így ha az engedélyes tervek megvannak, indulhat a közbeszerzés – ami körülbelül hat-kilenc hónapot vesz majd igénybe –, és ezt követően kezdődhet meg az építkezés.

Simó Károly a Batthyány iskola újjáépítéséről is beszélt. Mint elmondta, a forrás rendelkezésre áll, a kivitelezési szerződést aláírták, és megkezdődtek az egyeztetések. Első ütemben lebontják a Fácán ovi régi, már üresen álló épületét, oda húzzák fel az új általános iskolát, ezt követi a gimnáziumi szárny megépítése, a jelenlegi forfa-épület helyén, végezetül a sportudvart alakítják ki. A tornacsarnok is megújul, és kibővül egy birkózócsarnokkal, amit a mostani műfüves focipályán építenek majd fel.

A nagyállomáson zajló építkezéssel kapcsolatban Simó Károly elmondta: az önkormányzatot legutóbb úgy tájékoztatták, hogy az állomásépületet, a P+R parkolókat és az aluljárót 2019. december 31-ig szeretné befejezni a kivitelező, ám az önkormányzat szeretné ezt a dátumot előbbre hozni, augusztus-szeptemberre, még a saras-esős időszak beköszönte előtt – így még az idén leaszfaltoztathatná a város a Csalogány utcát, hogy a P+R parkolót burkolt úton tudják megközelíteni az autósok.
– A gyalogos aluljáró kivitelezésével kapcsolatban komoly kifogásaink vannak, és ezeket rendszeresen szóvá is tesszük, kérve, biztosítsák, hogy az aluljáró működőképes legyen – hangsúlyozta az alpolgármester, aki beszámolt arról is, hogy az önkormányzat a Fácán közi lakótelep tulajdonviszonyainak tisztázásán dolgozik.

A részönkormányzati ülésen elhangzott az is, hogy a Bagoly utca – Fehérvári út sarkán épülő új egészségház munkálatai jó ütemben haladnak, nyárra elkészülhet a létesítmény, és ősszel akár meg is kezdődhet itt a rendelés. Az egészségházban gyógyszertár is nyílik majd. Az ülésen a lakók felvetették, hogy ATM-et is kellene telepíteni az épülethez. Mórás Zsolt képviselő elmondta: ügyben az önkormányzat megkeresi majd a nagyobb pénzintézeteket, hogy kívánnak-e élni a lehetőséggel.

Ami a régi, Bölömbika utcai rendelőépületet illeti, az orvosok átköltözése után lebontják, és a tervek szerint játszóteret alakítanak majd ki a telken.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email