22_03_29_erdmost_nincskep

Megrongálták az egyik játékot az érdi városligetben

22_03_29_erdmost_nincskep

Megrongálták az egyik játékot az érdi városligetben

A Papi-földeken a közelmúltban megnyílt játszótéren a közelmúltban több szándékos rongálás történt, a napokban az üzemeltető felé több jelzés is érkezett, miszerint a bejáratnál lévő korongos ütős játék hiányos, le vannak szakadva róla a korongok és az ütő is. Az üzemeltető javíttatja a károkat.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az érdi városliget tavaly októberben nyitotta meg kapuit, azóta az érdiek egyik legkedveltebb szabadidős helyszínévé vált, a játszótér mondhatni az érdi gyerekek kedvence lett. 

Sajnos azonban vannak olyanok is, akik öröm helyett a vandalizmusban élik ki magukat és szándékosan rongálnak a parkban és a játszótéren is. Kovács Péter Barna, a Városligetet üzemeltető cég, a Zöldhatár Komposzt Kft. vezetője az Érd TV-nek elmondta kamerán vissza nézték és látták, ahogy két kézzel nagy bottal veri szét egy nagyobb gyermek szülői felügyelet mellett a cintányérokat, de azt is látták, hogy szintén a szülő jelenlétében, hogyan rugdossa le tartós több órás munkával egy másik gyerek az ütköző gumikat a vizes játszótér kikötőjéről. Ezeket nem tudják garanciában javíttatni, mert szándékos károkozás miatt mentek tönkre. 

Joggal merül fel a kérdés, hogy miért nem ütik rajta a rongálókat a ligetben, de arra az üzemeltetőnek nincs módja, hogy 8-10 biztonsági őrt alkalmazzon, aki ellenőrzi a játszótéren lévőket, továbbá fontos tény, hogy most zajlik a végleges üzemeltető kiválasztása is, ugyanis a rendelet szerint a közparkok tekintetében ez az Érdi Közterület Fenntartó. „Jelenleg velük vagyunk tárgyalásban” – tudtuk meg Kovács Péter Barnától, aki elmondta azt is, a Városliget egy folyamatban lévő beruházás abban a tekintetben, hogy a város véghatárideje nem jött el, ezért plusz pénzt kértek további beruházásokhoz, de erre a válasz egyelőre nem érkezett meg a kormánytól.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email