22_03_29_erdmost_nincskep

Kosár: Majd’ száz pont, győzelem a záró meccsen

22_03_29_erdmost_nincskep

Kosár: Majd’ száz pont, győzelem a záró meccsen

99-80-ra győzött a Szentendrei KSE vendégeként a BKG-VMG DSE a férfi kosárlabda NB II Közép B-csoportjának 11. fordulójában, így az érdiek győzelemmel zárták le a 2018-as évet.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

 

Nem indult jól a mérkőzés Valaczkay Gáborék számára, hiszen az első negyedben alaposan bekezdett a vendéglátó, amely az érdiek gyenge védekezését kihasználva tíz perc után nyolcpontos előnyben volt, 28 pontot tett a táblára.

Innentől kezdve viszont váltottak az érdiek, amely után a nagyszünetre megfordították az állás, hiszen a második játékrészt 27-16-ra nyerték meg.

A VMG lendülete a térfélcsere után is megmaradt. A megerősödő védekezés jó alapot adott, amelyből el is tudott lépni a vendég csapat, a harmadik tíz percet 23-9-re hozták, s a záró negyedre így 70-53-as vezetéssel érkeztek.

Az év utolsó negyede pontzáport hozott, amelyet szintén megnyertek az érdiek, s kilenc triplájukkal, 99 pontot szerezve győztek tizenkilenc ponttal.

Az érdiek így négy győzelemmel és hét vereséggel, a tizenkettedik helyről várják a január 6-i, Kandó FSC elleni hazai folytatást.

Férfi kosárlabda NB II, Közép B-csoport, 11. forduló
Szentendrei KSE-BKG-VMG DSE 80-99 (28-20, 16-27, 9-23, 27-29)
A BKG-VMG DSE dobói: Valaczkay Gábor 23/9, Kerényi Gergő 18/12, Miháczi Ádám 18, Nyitrai Ákos 14/3, Svéger Gábor 11, Kern Péter 9/3, Morauvszki Gergely 6

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email