22_03_29_erdmost_nincskep

Íjászat: így szerepeltek a történelmi ob-döntőn az érdiek

22_03_29_erdmost_nincskep

Íjászat: így szerepeltek a történelmi ob-döntőn az érdiek

Hétvégén Pécsváradon rendezték a szabadtéri történelmi íjász országos bajnokság döntőjét, ahol a Parkvárosi Vadászok Hagyományőrző Íjász Egyesület tizenkét sportolója vett részt, közülük pedig négyen is aranyérmet ünnepelhettek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Bár az előzetes tervek szerint az érdi íjászok délelőtt lőttek volna a pécsváradi ob-n, végül ezt megváltoztatva mindenki délután versenyzett, ezt viszont nehezítette a kedvezőtlen időjárás és a változtatás miatti torlódások, mert volt, ahol több mint fél órát kellett várni. Az időjárás pedig olyannyira nem volt kedvező, hogy a szervezők még ruházat könnyítést is engedélyeztek.

A tizenkét érdi induló közül négyen is a dobogó legmagasabb fokára állhattak. Kovács Regina és Kisjuhász Gábor az elsőosztályban, Gyetvai Attila és Korény János a másodosztályban ünnepelhetett magyar bajnoki címet.

Katona Orsolya bár a harmadosztály döntőjébe ötödikként jutott be, itt egy helyet előrelépve zárt negyedikként, míg Vajna Balázs a fináléban két helyet javítva lett ugyancsak negyedik.

Mellettük Korény Janka az elsőosztályban, Tímár Dénes a másodosztályban, Kulcsár Ernő pedig a harmadosztályban végzett ötödikként, míg Horváth Zoltán és Dóri József harmadosztályú minősítést szerzett.

A Parkvárosi Vadászok Hagyományőrző Íjász Egyesület résztvevői a csapatversenyben 110 ponttal jutottak döntőbe, ahol az első helyről mindössze két ponttal maradtak le és lettek ezüstérmesek.

Eredmények:
Gyetvai Attila 1.hely II. osztály
Korény János 1.hely II. osztály
Kovács Regina 1.hely I. osztály
Kisjuhász Gábor 1.hely
Katona Orsolya 4.hely III.osztály
Vajna Balázs 4.hely.
Korény Janka 5.hely I.osztály
Timár Dénes 5.hely II.osztály
Kulcsár Ernő 5.hely III.osztály

A döntős csapattagok: Gyetvai Attila, Korény János, Horváth Zoltán, Kovács Regina. A csapateredményhez hozzájárult még: Korény Janka, Jámbor Tibor, Dóri József, Mészáros Csaba, Kisjuhász Gábor

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email