Az Egységes Magyar Izraelita Hitközség a tulajdonosa az egykor szép életet élt érdi Termál Hotelnek, amely - miután nem tudta hasznosítani a fürdőt - nyitott arra, hogy eladja azt. Érd a Modern Városok Program részeként pályázik a szállóra, de hogy mindez mikor valósulhat meg, az a jövő zenéje.
Tartalom flag-ek: Fontos
A választás tétjéről és a következő évek feladatairól, programjáról beszélt pénteki sajtótájékoztatóján Simó Károly, az Érdi Fidesz szóvivője. Mint azt kiemelte, 12 + 1 pontot fogalmaztak meg a Batthyány Program legfontosabb feladataiból.
Bruttó 50 millió forinttal szponzorálja az ÉRD női kézilabda csapatát a Fejér B.Á.L. Zrt. – számolt be a hírről Csőzik László, Érd polgármestere, hozzátéve, Horváth Rolandék az elmúlt hetek eredményeivel is bizonyították, hogy érdemesek a támogatásra, mert helyük van az NB I-ben.
Az ország és a helyi települések előtt álló kilátásokat elemezte dr. Aradszki András országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján, bő egy héttel az önkormányzati választások előtt. Mint mondta: a Fidesz kongresszusa fontos üzenetekkel bírt az önkormányzati választások tekintetében.
A dr. Romics László Egészségügyi Intézmény készen áll rá, hogy oltásokat végezzen, a hatóságok pedig ki is jelölték a szakrendelőt oltópontnak, ahol hétvégén öt, munkanapokon két oltóhely lesz, így oltóhelyenként és óránként 12 embert olthatnak be napi 10 órában – tudatta Bárány Zsolt főigazgató.
Harminc esztendő egy ember életében is sok idő, hát még egy zenekaréban. Márpedig az Érdi Kamarazenekar 30 évvel ezelőtt adott először koncertet. Október 6-án 17 órától a Szepes Gyula Művelődési Központban egy ingyenes hangversennyel örvendeztetik meg a nagyérdeműt a jubileum alkalmából.
Az érdi önkormányzat 20 millió forintot nyert pályázati forrásból illegális hulladék felszámolására, melyet az ÉTH szállított el. Mint a szolgáltató ügyvezetőjétől megtudtuk,1200 köbméter hulladékot számoltak fel a városi akcióban, míg a civilek összefogásának első állomásán közel 200 köbméternyit.
Átadták a Sasvárosi egészségházat, amely hamarosan két háziorvosi, két gyermekorvosi rendelővel, egy fiókgyógyszertárral, három védőnői szolgálattal, egy körzeti megbízotti irodával és egy közösségi térrel nyitja meg kapuit. Ezzel Érd egészségügyi programja befejeződött – fogalmazott a polgármester.
Csőzik László azt várja, március végére kiderül, Érd kap-e a kieső bevételek kompenzálására támogatást a kormánytól és ha igen, mennyit. A polgármester március 9-én egyeztetett a kormánnyal, s négymilliárd forintos támogatásért folyamodott.
Április 3-án indul a zöldjárat. Ebben az évben szétválasztják a zöldhulladék-gyűjtést fűre, lombra és külön gallyhulladékra, amit egy méteres kévékbe kell majd összekötni. Amíg nem találnak megfelelő lebomló zsákot, addig továbbra is a hagyományos polietilén zsákokba gyűjtenek.