Díjátadással kezdődött a képviselő-testület mai ülése. Pálokné Vermes Andrea területi védőnőnek ítélték az Érd Város Szociális Munkájáért Díjat, míg az Érdi Építészeti Nívódíjat Fügedi Attila és Nagy Balázs, az Érdi Építő Mérnöki Iroda Kft. munkatársai vehették át, a Marianum iskola bővítéséért.
Tartalom flag-ek: Fontos
Az ÉKFI dolgozói rendbe hozták az ófalui Szent Sebestyén, Szent Rókus, Szent Rozália kápolnát - számolt be közösségi oldalán Csőzik László. Érd polgármestere megjegyezte, a zarándokhely az 1700-as években az akkori járvány áldozatainak emlékére épült.
Idén két helyszínen várják ebéddel, teával, süteménnyel az érdieket a téli vasárnapokon: az Emma u. 8. szám alatt, és a régi Parkvárosi Közösségi Házban (Bajcsy-Zsilinszky út 206-208.). Az egyházak és a Szociális Gondozó Központ közös akciója több éves hagyomány már a városban.
Egy kicsit másképp kell bezsákolnunk a zöldhulladékot, mint ahogy eddig megszoktuk: a zsákba csak fű és lomb kerülhet, a gallyat egyméteres kévékbe kötve helyezhetjük az ingatlan elé. Az ÉrdFM101.3-nak Csókai Viktor ügyvezető arról is beszélt, mit kezdhetünk a fenyő- és tujaágakkal.
Az Érdi Települési Értéktár Bizottság egyhangú döntése értelmében bekerült a helyi értéktárba az Elvira major és az ott folyó szakmai, génmegőrző, kutató, nemesítő és szaporító tevékenység. Sőt, a bizottság javasolta az Elvira felterjesztését a megyei értéktárba is.
A helyszín megvan, a programot is megszervezték, úgyhogy ha a vírushelyzet engedi, idén is lesz nyári napközis tábor az érdi általános iskolásoknak. A Szociális Gondozó Központ június 21-én indítaná az első turnust, az utolsó augusztus 13-án zárulna.
Az adventi időszakra készülve a főtéri fenyőfát is ünnepi díszbe öltöztették a művelődési központ munkatársai. A fenyőre új díszek kerültek, főként a piros és az arany színek dominálnak, csengettyűk és cukornyalókák is díszítik a város karácsonyfáját.
Kedd délelőtt az ÉKFI munkatársai kitisztították a Kakukk-hegy tetején álló Szenvedő Krisztus-kápolnához vezető utat, a Kálvária közt - tájékoztatott közösségi oldalán Csőzik László polgármester. Nagypénteken és a húsvéti ünnepek alatt sokan szoktak ide elzarándokolni, a pincesor felől felsétálva.
Kihirdették az IRKA idei pályázatának eredményét. A nyertes költőket és írókat - a hagyományokhoz híven – újra az érdi és környékbeli képzőművészek alkotásaival díjazták.
Az újvárosi Jézus Szíve Templomban idén is, mint ahogy már évek óta, koncertekkel lehet ünnepi hangulatba kerülni az adventi időszakban. A vasárnapi misék után, illetve közben minden héten más-más kórus lép fel itt.