elvira_major

Érdikum lett az Elvira major

Az Érdi Települési Értéktár Bizottság egyhangú döntése értelmében bekerült a helyi értéktárba az Elvira major és az ott folyó szakmai, génmegőrző, kutató, nemesítő és szaporító tevékenység. Sőt, a bizottság javasolta az Elvira felterjesztését a megyei értéktárba is.

Érd délnyugati határában található az Elvira major, amely felbecsülhetetlen értéket képvisel. Nem csak Magyarországon, de egész Európában nem található a csonthéjas gyümölcsöknek ilyen széleskörű, 2200 tételű génbankja. A hatalmas génbanki gyűjtemény a Kárpát-medencéből származó gyümölcsök alakgazdagságát egyedülálló módon reprezentálja, felsorakoztatva az 1970 óta begyűjtött egyedeket. Ezek a fajtanemesítésekben fontos szerepet játszanak, hiszen olyan tulajdonságokat hordoznak magukban, mint például a szárazságtűrés vagy éppen a betegség-ellenállás. Éppen ezért nem csoda, hogy Magyarország faiskoláinak 80%-át látják el innen származó (elsősorban csonthéjas) gyümölcsfákkal. 

A jelenlegi városvezetés kampányának egyik fontos eleme volt, hogy legyen érdikum az Elvira major. A november 26-án megtartott ülésen a helyi értéktár bizottság pedig nemcsak ezt támogatta egyöntetűen, de azt is, hogy terjesszék fel a Pest Megyei Értéktárba a majort, onnan pedig már csak egy lépés, hogy hungarikummá váljon az érdi génbank és ültetvényes, ami jövőre lesz éppen 70 éves. Az előterjesztő Tetlák Örs alpolgármester közösségi oldalán megírta, hogy Kubassek János, a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója és a bizottság valamennyi tagja méltatta a majort és a Nemzeti Agrárkutató és Innovációs Központ munkatársai által végzett szakértő munkát. 

Az Érd FM 101.3-nak adott interjúban az alpolgármester azt is elmondta, hogy önmagában az a tény,hogy Elvira immár érdikum, nem teszi védetté a területet. Korábban ugyanis voltak olyan elképzelések, miszerint itt, a major közvetlen közele lenne ideális helyszín egy Érden létesítendő ipari park számára.

– Ez egy olyan eszmei elismerés, ami egy nagyon komoly jelzés a döntéshozók felé, hogy a város mit gondol az Elvira majorról – fejtette ki Tetlák Örs, aki hozzátette: – A sajtóban is megjelent, hogy jelen pillanatban egy 40 ha-s területen ipari parki beruházásra készül a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. Szeretnénk velük megállapodni, hogy ez az ipari parki beruházás lehetőség szerint ne az Elvira bejáratánál valósuljon meg, hanem találjunk közösen olyan területeket Érden, ahova ipart és kereskedelmi cégeket tudnánk invitálni. Mi nem az Érdre érkező beruházásoknak, cégeknek vagy az ipari parknak vagyunk önmagában az ellenfelei, hanem ezen a területen, az Elvira közelében, és pláne az Elvira területén nem szeretnénk ipari parki beruházást látni.


 

További cikkeink

További cikkeink

Meghibásodás történt az ivóvízhálózatban Érden, a Sóskúti úton május 25-én, a kora délutáni órákban, amely miatt az érintett területen és környékén akadozhat vagy szünetelhet

Facebook

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest
Share on reddit
Reddit
Share on telegram
Telegram
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email