Harmadik éve tart évzáró műsort az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete, amire idén advent első vasárnapján került sor a Szepes Gyula Művelődési Központban, ahol csaknem kétszáz nagycsaládos szülő és gyermek zárta egy jókedvű programmal az évet.
Tartalom flag-ek: Fontos
Március 27-én új licit oldal jött létre a Facebookon, ezúttal az Érdi Civil Állatmentők Alapítvány számára gyűjthetünk pénzt, amivel az általuk mentett állatok élelmezését és állatorvosi számláit segíthetjük. A civil állatmentők márciusban hoztak létre alapítványt, amelynek a segítséget adhatjuk.
A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, a Biblia szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett.
Vasárnap este, az alkalomhoz illően kicsit visszafogottabb, meghittebb hangulatú főtéri adventen, dr. Csőzik László polgármester, dr. Aradszki András országgyűlési képviselő és Erdélyi Takács István közösen gyújtotta meg az adventi koszorú első gyertyáját, ami a hitet szimbolizálja.
Vasárnap éjfélkor készenlét lépett életbe az ÉKFI-nél: a munkatársak azon dolgoztak, hogy az első havas téli reggelen az utakon lehessen közlekedni. Hat sószóró autó, valamint másfél tonnás kisteherautók sózták, takarították az utakat, a díszburkolaton pedig kalcium-kloriddal síkosságmentesítettek.
Május 3-a és 5-e között tartják Érden az óvodai beiratkozást. A személyes beiratkozás mellett lehetőség van az elektronikus úton történő óvodai beiratkozásra is. Az óvodai körzeteket cikkünkben megtalálják.
2021. április 7-étől visszavonásig az elővárosi, regionális és országos járatok, valamint a Budapest környéki (agglomerációs) autóbuszok ideiglenesen a tanítási szünetben érvényes menetrend szerint közlekednek az egész országban.
Pár hónapja beszélgettünk először az érdi Tóth Natáliával, aki a Pécsi Orvostudományi Kar ötödéves hallgatója, és önkéntesként dolgozik a Tudományegyetem Klinikai Központjának Covid intenzív osztályán. Most a harmadik hullám tapasztalatairól kérdeztük az orvostanhallgatót.
Sok érdi álma vált valóra szombaton azzal, hogy kezdetét vette a Fő téren az adventi forgatag, annak eddig csak máshonnan irigyelt hagyományos elemeivel: korcsolyapályával, forralt borral és forró csokival, utcazenével és vásárfiával, nem utolsó sorban pedig fergetegesen jó hangulattal.
November 30-ától karácsonyi díszbe és hangulatba öltözik a Főtér, ahol korizással, forralt borral vagy forró csokival, kürtőskaláccsal és sok-sok zenével lehet a közelgő ünnepre hangolódni. Szombaton 15 órakor nyit a jégpálya, 16 órakor Mikola Péter ad koncertet. További programok a cikkben!