22_03_29_erdmost_nincskep

Nagycsaládos nagykarácsony

22_03_29_erdmost_nincskep

Nagycsaládos nagykarácsony

Harmadik éve tart évzáró műsort az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete, amire idén advent első vasárnapján került sor a Szepes Gyula Művelődési Központban, ahol csaknem kétszáz nagycsaládos szülő és gyermek zárta egy jókedvű programmal az évet.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A legkisebbek most még csak a babakocsiból csodálkoztak rá nagyra nyílt szemekkel a művelődési házban tapasztalható nyüzsgésre, hiszen több tucat gyerek tolongott csillámtetkóért és arcfestésért, vagy épp hahotázott nagyokat a bűvész műsorán. Az is mindenki számára megnyugtató módon kiderült, hogy megvan az Érdi Kamarazenekar utánpótlása is – az Ága-Boga Zenekar apró tehetségeiben. Ennek megfelelően előbb ők adtak egy kis ízelítőt abból, mit is tudnak – Tóth Andorné Tímea vezetésével, aztán következett az Érdi Kamarazenekar. Vezetőjük, Rédai Erzsébet azzal üdvözölte az egybegyűlteket, hogy a zenekar is egyfajta család.

Az est ceremóniamestere újra Kiss Dániel, az Ága-Boga sajtósa volt, akitől idén sem tudta senki sem elvenni a legnagyobb családból származó nagycsaládos édesapa képzeletbeli díját, Dániel tizenhárom testvérével valószínűleg örökös nyertese marad már e versenyszámnak.  

Dr. Csőzik László polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy ki más tudna a városvezetésnek abban a céljában segíteni, hogy Érd igazi közösségé kovácsolódjon, mint a nagycsaládosok, akik már otthonosan mozognak a közösségépítésben és közösségek segítésében is. 

Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő a gyermekek és a családok társadalmi szerepe mellett beszélt azok lélektani jelentőségéről is. Mint elmondta, ő maga is nagycsaládos – „levelező tagozaton”. Lánya ugyanis négy gyermek boldog édesanyja, és unokázás közben ő maga is újraélheti, milyenek azok a maradandó pillanatok és érzések, amiket egy gyermek nevelése jelent egy szülő vagy nagyszülő számára.

Bogatin Attila, az Ága-Boga elnöke kérdésünkre elmesélte, hogy jó évet zártak idén:

– Egyre jobban épül a közösség, sok új tagunk van, és az idén öt újszülöttet is köszönthettünk a családjainkban, akik saját gyümölcsfákat kaptak a kertjeikben.

Az elnök hozzátette, hogy jelenleg 160 család és 1100 fő alkotja a tagságukat (a gyerekekkel együtt), és a programok, valamint a célok tekintetében egyre zöldebbnek mutatkozik az egyesület. Csatlakoztak ugyanis a faültetési akcióhoz, részt vettek a szemétszedésben, az Érd Körbén, és a fiataloknak, gyerekeknek is szeretnék átadni a környezettudatos szemléletet. Ha lehetne kívánni valamit az új évre, akkor az az lenne, ahogy azt Bogatin Attila mondta, hogy alkalmassá váljon a Kutyavári úti, régi rendelőből átalakított épület arra, hogy megfelelő közösségi központjukként működhessen.

Az Ága-bogás évzáró végére még a Mikulás is megérkezett, és ha már így tett, szétosztotta mindazt a nyalánkságot, amivel tele volt a puttonya. Aztán mindenki mehetett a dolgára, haza a családjával, hogy eztán már csak egymásra és egymásnak szenteljék közösen az időt az ünnepekig.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email