250 ezer adag Szputnyik vakcinával oltanak a héten. 114 ezer adag Pfizert második körben adnak be, 32 ezer adagra pedig a háziorvosok szervezhetnek oltandókat. Jelenleg is dolgoznak AstraZenecával, Modernával és Sinopharmmal. Az AstraZenecával kapcsolatban a hatóságok várják az EMA állásfoglalását.
Tartalom flag-ek: Fontos
Advent harmadik hétvégéjén is folytatódnak a programok Érd karácsonyi díszbe és hangulatba öltözött főterén, ahol korcsolyázással, forralt borral, forró csokival lehet a közelégő ünnepre hangolódni. Szombaton Magyarok Érdi Vására és jótékony sütivásár is lesz, utóbbi a Lukács családért.
Negyedik éve már, hogy az Érd Aréna látja vendégül Érd szépkorú lakosait egy nagyszabású karácsonyi gálán, az Idősügyi Tanács szervezésében. Idén is rengetegen vettek részt a csütörtök délutáni programon, ahol a Csárdáskirálynőt lehetett megnézni és meghallgatni a Pesti Művész Színház előadásában.
Ugye ismerős? Ezek a vírushelyzet, az egyre dühöngőbb járvány „mellékhatásai”. Villám Orsolya és Vid Natasa pszichológusokat kérdeztük, hogyan lehet a jelen helyzetből adódó szorongást oldani. Több jó tippet kaptunk, amelyeket a mindennapokban is alkalmazhatunk egy kis tudatossággal, odafigyeléssel.
Káposztás és túrós pirogot készítettek az Bem téri óvodások az Érdi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat képviselőivel, akik azért látogattak el a legkisebbekhez, hogy megismertessék őket a lengyel tradíciókkal, kultúrával. A tésztát helyben gyúrták, töltötték és főzték ki a gyerekek és a képviselők.
A jelenleg hatályos döntés értelmében április 19-étől ismét jelenléti oktatás lesz az általános és középiskolákban, és az óvodákba is visszatérhetnek a gyerekek. A pedagógusok a napokban megkapták, illetve megkapják a védőoltást. Megkérdeztük, mit gondolnak az újranyitásról.
Már személyesen is fogad ügyfeleket az adóhivatal, de csak időpontfoglalással, mindössze három kivétellel: az egészségügyi szolgáltatási járulék intézése, a csekkigénylés és a beadványok benyújtása. A járványhelyzetben érdemes ügyeinket továbbra is telefonon, illetve elektronikusan intézni.
Gorán két és fél évesen írt, olvasott és számolt. Már iskoláskorú, de még mindig a tudomány bűvöletében él. Még sincs helye ma Magyarországon a közoktatásban. Se neki, se társainak. Gorán ugyanis Asperger-szindrómás. Ezért hozta létre édesanyja, Zádori Henrietta a Szikra Tehetséggondozót.
Orbán Viktor kedd délután a Facebook oldalán jelentette be, hogy megvan a két és fél millió beoltott. Kinyithatnak a boltok és újraindulhatnak a szolgáltatások is. Emellett lesznek járványügyi intézkedések is, ezeknek a betartására kéri az embereket a miniszterelnök a videójában.
A 124/2021. (III.12.) Korm. rendelet értelmében 2021. március 16-ától megszűnt a települési önkormányzat jegyzőjének hatásköre az illegális hulladék elhelyezése ügyében. A hatáskörrel és illetékességgel rendelkező eljáró szerv Érd esetében a Pest Megyei Kormányhivatal.