Június 14-én kezdte meg a felkészülést az augusztus elején rajtoló új idényre az Érdi VSE NB III-as labdarúgócsapata, amely első felkészülési mérkőzését június 26-án, 10 órától az NB II-es Dorogi FC ellen vívja Tokodon. Az NB III-nak viszont változott a lebonyolítása és marad a 60 csapatos létszám.
Címkék: sport
Az Érdi Spartacus SC hat sportolója összesen tizenöt kategóriában indul a június 24. és 28. között Kazanyban rendezendő szumó Európa-bajnokságon, ahol az U21-es, U23-as és felnőtt korosztályok méretik meg magukat.
Közel háromhónapos csúszással, de hétvégén elkezdi a 2020-as szezont az Érdi Baseball és Softball Club, melynek NB I-es férfi együttese június 20-án, 11 órától az Óbuda Rascals vendégeként lép pályára a nyitó fordulóban.
Már a 2020/21-es szezonra való nyári felkészülést is új vezetőedzővel kezdi meg az NB I/B Nyugati csoportjában szereplő Moyra-Budaörs Handball, amely Buday Dánielt nevezte ki a felnőtt csapat szakmai stábjának élére.
Elhagyja az élvonaltól búcsúzó Békéscsabai ENKSE-t és a következő idényben az újonc Budaörsöt erősíti a szerb válogatott beálló, Jelena Agbaba, aki a mögöttünk hagyott idényben a viharsarkiak egyik legjobbja volt a maga 93 találatával.
Játékos-edzőként tért vissza nevelőegyesületéhez, az Érdi VSE-hez a világranglista 136. helyén álló tollaslabdázó, Kőrösi Ágnes, aki mentorként a fiatalok fejlődését segíti, ám lehetőségeihez mérten még a versenyzésre is koncentrál.
Lezajlott az Érdi VSE sakk szakosztálya által szervezett nyári rapid verseny az Ercsi úti Sporttelep klubhelyiségében. A viadalt ugyan a szakosztályvezető Horváth Péter nyerte, a négy verseny összesített eredménye alapján a különdíjat Sinka Csaba érdemelte ki.
Két A- és három B-döntővel és hat egyéni csúccsal zárták a négynapos Tüske uszodában rendezett Budapest Bajnokságot az Érdi Vízisport Kft. utánpótláskorú úszói.
Nyolc pályán, 54 labdarúgópalántával zárta le az intézményi Bozsik-program idei szezonját az Érdi VSE. Az Ercsi úti Sporttelepen tartott háromnegyedórás játékos foglalkozás során a gyermekek és a szülők is betekintést nyerhettek az egyesület munkájába.
Lezárult a nevezés, jövő héten pedig már elindulnak a baseball és softball bajnokságok. Az Érdi Baseball és Softball Club végül nyolc együttest indít el, a játékosok pedig idei második felkészülési ciklusuk után a bajnokságban a legfényesebb éremre hajtanak.